Észak-Korea ragaszkodik a nukleáris fegyverzethez

| Szerző: Dóka Boglárka
Észak-Korea nukleáris fegyvereinek a célja, hogy elrettentse az agresszív fellépéstől az ellenséges erőket, és nem képezik alku tárgyát, áll az ország állami hírügynökségének (KCNA) szombaton ismertetett kommentárjában – írja az MTI.

A jelentés azután látott napvilágot, hogy Donald Trump amerikai elnök Washingtonban tárgyalt Sigeru Isiba japán miniszterelnökkel. Az amerikai elnök a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta, kormánya fenn kívánja tartani a kapcsolatokat Észak-Koreával és annak vezetőjével, Kim Dzsongünnel, továbbá Észak-Koreát tekintve célként jelölte meg a teljes nukleáris leszerelést. A japán kormányfő is arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és Japán törekedni fog az észak-koreai nukleáris robbanófejek felszámolására.

A KCNA jelentése hangsúlyozta, hogy „az észak-koreai nukleáris fegyveres erőinek célja, hogy megzavarják az ellenséges erők agresszív akcióit, amelyek sértik az ország szuverenitását és az emberek biztonságát, veszélyeztetve a békét a régióban”. Majd úgy folytatta, hogy Phenjan nem tart igényt arra, hogy bárki elismerje atomfegyvereit, és nem alkudozik megtartásukról.

A kommentár nem foglalkozik Donald Trump amerikai elnök politikájával, de bírálja a NATO-t és az EU-t, amelyek „figyelmen kívül hagyják a valóságot, és nevetséges ostobaságokat állítanak.”

A KCNA jelentése megjegyzi, hogy atomfegyverekkel a Nyugat provokációit ellensúlyozzák, amely „pimasz rablóként” „dugja az orrát a Koreai-félsziget ügyeibe”. A jelentés szerint az ukrajnai helyzet és a közel-keleti eszkaláció „az Egyesült Államok és a Nyugat mesterkedéseinek eredménye, amelyek pimaszul csak geopolitikai érdekeket követnek”.

Kiemelt kép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség 2024. augusztus 26-án közreadott felvétele egy célpont felrobbantásáról drónok tesztelése közben egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen augusztus 24-én (Fotó: MTI/EPA/KCNA)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még