„Vannak bizonyos veszélyes fegyvertípusok, amelyeket csak kivételesen szabad engedélyezni polgári célokra. Erre példa az AR-15 karabély, mert kompatibilis a katonai típusú nagy tölténytárakkal, és rövid idő alatt súlyos károkat képes okozni” – írta közleményében a kormány.
A Svédország középső részén fekvő Örebro felnőttképzési központjában
kedden elkövetett tömeggyilkosságnak tíz halálos áldozata volt, közöttük több külföldi származású személy.
A rendőrség szerint három fegyvert – valamint nagy mennyiségű töltényhüvelyt és fel nem használt lőszert – találtak a lövöldözés elkövetője mellett, akit a svéd sajtó szerint Rickard Anderssonnak hívtak és 35 éves volt.
A rendőrség szóvivője közölte, hogy hosszú fegyverek, azaz puskák voltak, de a pontos típusukra nem tért ki.
A nyomozók kiderítették, hogy
az elkövetőnek négy vadászfegyverre volt fegyvertartási engedélye.
„A rettenetes örebrói támadás több lényeges kérdést is felvetett a fegyverekre vonatkozó törvények kapcsán” – írta honlapján a kormány.
A Campus Risbergska központ mosdójában elrejtőzött egyik diák által készített és a TV4 csatorna által sugárzott videófelvételen lövéseket lehetett hallani, és valaki azt kiáltotta: „El fogtok menni Európából!”
Az Aftonbladet című svéd napilap szerint a férfi egy gitártokba rejtette a fegyvereit és a lövöldözés előtt gyakorlóruhába öltözött a központ mosdójában.
Az áldozatok közül többen külföldiek, különböző nemzetiségűek, neműek és korúak
– mondta az AFP francia hírügynökségnek a nyomozással megbízott rendőr, Anna Bergqvist.
Szíria stockholmi nagykövetsége közölte, hogy részvétét fejezte ki két szír családnak, de részleteket nem árult el.
Egy bosznia-hercegovinai nő szintén meghalt a támadásban, egy honfitársa pedig megsebesült – közölte a boszniai külügyminisztérium.
Kiemelt kép: Helyszínt biztosító rendőrök a svédországi Örebróban 2025. február 5-én, miután az előző nap egy férfi lövöldözött és tíz embert megölt egy felnőttképzési központban. A támadó végül öngyilkos lett (Fotó: MTI/AP/Szergej Gric)