„Eljött az idő a grönlandi parlament (Inatsisartut) választására. Ha a jóváhagyják a javaslatomat, akkor erre március 11-én kerül sor” – írta Egede kedden egy Facebook-posztjában.
„Nehéz időket élünk. Olyan időket, amilyeneket még soha nem tapasztaltunk hazánkban. Most nem a belső megosztottság ideje van, hanem az együttműködésé és az egységé. Én pedig ismét készen állok arra, hogy Önökért dolgozzak és vezessem az országunkat”
– tette hozzá.
Egede bejelentése azt követően történt, hogy a parlament elfogadott egy törvényt, amely megtiltja a külföldi vagy anonim adományokat, mivel aggályok merültek fel a külső befolyásolás lehetősége miatt a választási kampányok során.
Donald Trump többször is kifejezte érdeklődését Grönland stratégiailag fontos és nyersanyagokban gazdag szigetének megszerzése iránt, az amerikai felvásárlást abszolút szükségszerűségnek nevezve. Sőt, még azt sem zárta ki, hogy katonai erővel próbálja meg elfoglalni, ami sokkolta Európát – írja a Politico.
Kapcsolódó tartalom
Grönland, amely a világ legnagyobb szigete, nagyjából 60 000 lakossal, egykor dán gyarmat volt, és 1979-ben kapott önrendelkezést saját parlamenttel. Dánia területe maradt, Koppenhága pedig továbbra is ellenőrzi kül- és védelmi politikáját.
Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke és Egede egyaránt hangsúlyozták, hogy Grönland nem eladó. Egede többször is kijelentette, hogy a grönlandiak nem akarnak amerikaiak lenni, amit egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás eredményei is alátámasztottak.
Kiemelt kép: 2025. január 7-én közreadott képen a grönlandi zászló leng Igaliku település határában (Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Ida Marie Odgaard)











