Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Rettegő turisták hagyják el Szantorinit az egyre erősödő földrengések miatt

| Szerző: Szmodics Dávid
A földrengésektől tartó emberek tömegei menekülnek Szantoriniről, mivel Görögország legnépszerűbb szigetét továbbra is rengések sorozata sújtja.

A The Guardian információi szerint a hatóságok fokozott riadókészültségben vannak, a lakosok, a turisták és az ott dolgozók igyekeznek elhagyni a szigetet kompokon és repülőgépeken.

Hétfő délben az Aegean Airlines, a nemzeti légitársaság bejelentette, hogy a következő két napban megduplázza az Athénból Szantorinire induló járatainak számát, mivel az utazási irodák szerint a járatok pillanatok alatt betelnek.

A hajótársaságok is közölték, hogy extra járatokat indítanak,

mivel a hajókra szóló jegyek iránti érdeklődés ugrásszerűen megnőtt.

Hajó- és repülőjegyért állnak sorban emberek Szantorinin (Fotó: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz)

Több mint 200 tenger alatti rengés rázta meg a szigetet a hétvégén – a legtöbb a Szantorini és Amorgosz, a Kikládok legkeletibb szigete közötti vizeken –, és számos újabb éjszakai földrengés késztette az embereket arra, hogy a szabadban vagy az autójukban aludjanak.

Hétfőn, helyi idő szerint délután 14 óra 17 perckor a Richter-skála szerinti 4,8-as erősségű földrengést regisztráltak, amely az eddigi legerősebb volt. A rengéssel összefüggésben sziklaomlásokat is regisztráltak.

„Minden forgatókönyv lehetséges” – írta online bejegyzésében Geraszimosz Papadopulosz neves szeizmológus.

„A rengések száma megnőtt, a magnitúdók emelkedtek, és az epicentrumok északkeletre tolódtak (…) a kockázati szint eszkalálódott.”

Szantorini és a környező Iosz, Anafi és Amorgosz szigetek iskolái péntekig zárva maradnak, az embereknek pedig azt tanácsolták, hogy elővigyázatosságból kerüljék az elhagyott épületeket és a zárt térben való nagy létszámú gyülekezést.

Figyelmeztetést adtak ki arra az esetre is, ha a rengés szökőárt okozna, arra kérték az embereket, hogy kerüljék el a partvidéket és bizonyos kikötőket. A sürgősségi orvosi személyzet létszáma hétfőn tovább bővült a szigeten, csatlakozva a már korábban kiküldött különleges erőkhöz, mentőcsapatokhoz és drónkezelőkhöz. A tisztviselők nem zárták ki a hadsereg bevetését sem.

„Nagyon intenzív geológiai jelenséggel állunk szemben” – mondta Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök újságíróknak Brüsszelben, ahol az uniós vezetők informális találkozóján vett részt. „Arra kérem a szigetlakókat, hogy maradjanak nyugodtak, és hallgassanak a polgári védelmi minisztérium útmutatásaira.”

Kiemelt kép: Járművek tartanak Atiniosz kompkikötő felé Szantorini görög szigeten (Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Hrisztosz Jancisz)

Ajánljuk még