Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

A Vatikán szerint a gonosz árnyéka vetül a mesterséges intelligenciára

Az információs technológiában a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásának a veszélyeire figyelmeztet a Vatikán az „Antiqua et Nova” (Régi és új) címmel kiadott iránymutatásában.

A dokumentum szerint a MI elvileg pozitívan járulhat hozzá és lehetőségeket kínálhat a társadalmi élet különböző területein, „azonban, mint minden más olyan területen, ahol az embernek döntéseket kell hozniuk, itt is leselkedik a gonosz árnyéka”.

A Vatikán szerint a mesterséges intelligencia jelentős kockázatokat és visszaélési lehetőségeket rejt magában,

azaz manipulált tartalmakat és hamis információkat lehet létrehozni és terjeszteni vele megtévesztés vagy ártás céljából. A MI által generált hamis tartalom a társadalom alapjait is alááshatja.

A veszélyekre való tekintettel a kormányoknak és a nemzetközi szervezeteknek azon kell munkálkodniuk, hogy a mesterséges intelligenciát mindenki javára használják – olvasható a dokumentumban. „Ez a kérdés gondos szabályozást igényel, mivel a félretájékoztatás – különösen a MI által ellenőrzött vagy befolyásolt médián keresztül – akaratlanul is terjedhet, és politikai polarizációt és társadalmi nyugtalanságot szíthat” – tették hozzá.

A Vatikán ugyanakkor óva int attól, hogy az emberi felelősséget valaha is átadjuk a mesterséges intelligenciának.

A technológiát mindig erkölcsi megítélésnek kell alávetni annak eldöntése érdekében, hogy miként használjuk azt emberként.

Az új irányelveket két vatikáni hivatal (kormányszék, dikasztérium) dolgozta ki, majd Ferenc pápa jóváhagyásával hozta nyilvánosságra.

A katolikus egyházfő nyilvános szereplésein többször figyelmeztet a mesterséges intelligencia veszélyeire, a technológiával kapcsolatos etikai aggályait hangsúlyozva. A pápa a múlt héten a davosi Világgazdasági Fórumnak (WEF) küldött üzenetet a mesterséges intelligenciáról, amelyben arra figyelmeztette az ottani politikai, gazdasági és üzleti vezetőket, hogy a technológia kritikus aggodalmakat vet fel az emberiség jövőjével kapcsolatban.

A pápa tavaly júniusban a világ legfejlettebb országait tömörítő G7-ek olaszországi csúcstalálkozóján is beszélt a technológiáról, hangsúlyozva, hogy az embereknek nem szabad hagyniuk, hogy algoritmusok döntsenek a sorsukról.

Kiemelt kép: Ferenc pápa (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)

Ajánljuk még