Mdinaradze arról beszélt, a republikánus párti elnök azon döntése, hogy 90 napra felfüggeszti a külföldi országoknak szánt segélyeket azok felülvizsgálata, illetve átcsoportosítása céljából, ahhoz vezethet, hogy a külföldiügynök-törvény elveszti aktualitását. Mint mondta, Donald Trump döntése mutatja, hogy a vonatkozó törvény elfogadása „nemcsak helyes, de elkerülhetetlen is volt”.
Donald Trump kedden elnöki rendeletet írt alá a segélyek felfüggesztéséről. A Fehér Ház honlapján közzétett dokumentum egyebek között nehezményezi, hogy az amerikai külföldi segélyezés és az abban érvényesülő bürokrácia „nem felel meg az amerikai érdekeknek, és sokban ellentétes az amerikai értékekkel”.
„Ezek a világ békéjének megzavarását szolgálják olyan eszmék terjesztésével külföldi államokban, amelyek ellentétesek az országok közötti, illetve országokon belüli kiegyensúlyozott és stabil viszonyokkal” – áll a rendeletben.
A tbiliszi parlament 2024. május 14-én fogadta el a külföldi befolyás átláthatóságáról szóló törvényt, amelynek értelmében azoknak a szervezeteknek, amelyek finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökökként kell regisztráltatniuk magukat, és minden év januárjában bevételeikről nyilatkozniuk kell az igazságügyi minisztériumnak, s ha ezt elmulasztják, több mint 8700 dollárnak megfelelő bírságot szabnak ki rájuk.
Ha az első bírság után sem nyújtják be a nyilatkozatot, minden elmulasztott hónap után további több mint 7000 dollárnak megfelelő bírsággal sújtják őket. Az érintett szervezetek regisztrációja 2024. augusztus 1-jén indult meg.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök elnöki rendeleteket ír alá a beiktatása után a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában (Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo)