A Washingtonban megtartott nagygyűlésen a beiktatása előestéjén elmondott beszédében Donald Trump „történelmi gyorsaságú” cselekvést ígért. Valóságos rendeletcunami aláírása várható tehát a második elnöki ciklusát rendkívül energikusan kezdő Trumptól.
Közvetlenül a beiktatása után mint az Amerikai Egyesült Államok új elnöke, a kongresszus épületében lévő elnöki szobában ma vesz részt azon az aláírási ceremónián, amely során kinevezi a jelöltjeit a különböző miniszteri és kormányzati pozíciókba. Ez azért fontos, mert a szenátus csak ezt követően szavazhat az egyébként kongresszusi jóváhagyást is igénylő tisztségviselőkről.
Lapértesülések szerint Donald Trump az elnökválasztási kampány alatt egyszer azzal viccelődött, hogy a Capitolium épületében lesz majd egy „pici asztal”, ahova a beiktatás után leül, hogy elkezdje aláírni elnöki rendeleteit.
Az amerikai sajtóban arról lehet olvasni, hogy a második elnöki ciklusa első óráiban nagyjából száz rendeletet fog aláírni.
Erre a győzelmi nagygyűlésen elmondott tegnapi beszédében is kitért. Eszerint az egyik elsődleges intézkedése az illegális bevándorlók kitoloncolása lesz.
Mint arról a hirado.hu is beszámolt, Donald Trump szerint hazája határai a Biden-adminisztráció hibás, liberális döntései és gyakorlata miatt támadás alatt állnak, a határsértőket éppen ezért minden lehetséges módon haza kell küldeni. Ígéretét a kampányában több alkalommal megismételte, szavait pedig még azzal is megfejelte, hogy az illegális migránsoknak megtiltja a családegyesítés jogi lehetőségét. Donald Trump ennek érdekében bezárja a kubai, haiti, nicaraguai és venezuelai migránsok előtt azt a jogi kiskaput, amely számukra eddig könnyített belépési lehetőséget biztosított az államok területére.
Kapcsolódó tartalom
Elnöki beiktatás: tízezrével érkeznek Trump támogatói Washingtonba, ötezren tüntettek ellene
Már a Trump-elnökség első hetében hatalmas változások jöhetnek
A belpolitika terén további azonnali lépésként Trump azt is több alkalommal világossá tette, hogy a közoktatásból kiszorítja a szélsőbaloldali nézeteket.
Beszédeiben ide sorolta a woke-ideológiát, a kritikai fajelméletet és a genderideológiát. Ez utóbbi kapcsán tavaly májusban például arról beszélt, hogy az amerikai oktatási rendszerben véget vet a transzneműek pozitív diszkriminációjának.
A genderideológia elleni fellépés az egészségügyet is érinti, lévén hogy jelezte: azonnali hatállyal eltörli a Biden-adminisztráció nemváltást elősegítő rendeleteit.
Trump továbbá visszavonja a Biden-kabinet mesterséges intelligencia rendeletét is, a közösségi médiában pedig véget vet a nagy techvállalatok cenzúrájának.
Donald Trump 2023 szeptembere és 2024 augusztusa között több alkalommal is jelezte, hogy megválasztása esetén kiemelten fogja támogatni a fosszilis energiahordozók kitermelésének növelését, egyúttal pedig visszavonja a Biden-elnökség által kiemelt kérdésként kezelt elektromobilitási átállást elősegítő törvényeket. Az úgynevezett zöld-New Dealt is eltörölné, amelyet egyébként a Biden-adminisztráció a saját intézkedései krémjének tart. Ezenkívül Donald Trump azt is egyértelműsítette, hogy hatályon kívül helyezi a 2022-ben elfogadott inflációcsökkentési törvényt, valamint kilép a párizsi klímaegyezményből.
Külpolitikai céljai közül számunkra talán legfontosabbnak az orosz–ukrán háború megfékezése tűnik, mely kapcsán 2023. május 11-én fogalmazta meg azóta emblematikussá vált ígéretét. Eszerint hivatalba lépését követően 24 órán belül véget vet az orosz–ukrán háborúnak. Ez persze így, ebben a formában a trumpi nagyotmondások egyike, az viszont tény, hogy nem sokkal a megválasztása után Keith Kellogg nyugalmazott altábornagyot kinevezte az ukrán–orosz elnöki különmegbízottnak. Donald Trump januárban az egyik sajtótájékoztatóján már sokkal árnyaltabban fogalmazott a fegyvernyugvás lehetőségéről. Azt mondta: reményei szerint hat hónap kell ahhoz, hogy elérje a harcok végét. Keith Kellogg pedig a Fox Newsnak adott interjúban arról beszélt, hogy száz napon belül lesz megoldva a helyzet. A Reuters információi mindazonáltal ennek némiképp ellentmondanak, hiszen a londoni székhelyű hírügynökség úgy tudja:
Trump tanácsadói most azzal kalkulálnak, hogy hónapokba is beletelhet, mire elhallgatnak a fegyverek az orosz–ukrán háború frontvonalain.
A CNN mindenesetre úgy tudja, hogy Donald Trump csapata már hetekkel ezelőtt megkezdte a Putyin orosz elnökkel folytatandó telefonbeszélgetés szervezését, s javában zajlik a személyes találkozó előkészítése is.
Az új amerikai elnök kereskedelempolitikai tervei között ismert, hogy az összes, az Egyesült Államok területén értékesített kínai termékre legalább hatvanszázalékos importtarifát vetne ki.
Kiemelt kép: hirado.hu-grafika