Mike Waltz az ABC csatorna This Week című műsorában adott interjúban azt javasolta, hogy ha Ukrajna elvárja, hogy az egész világ „all-in” támogassa, akkor a behívási korhatárt 26-ról 18 évre kellene csökkentenie. Trump tanácsadójának gondolatai szerint erre azért van szükség, mert muszáj stabilizálni a frontvonalakat ahhoz, hogy az oroszokat rá lehessen venni a megállapodásra.
Az interjúban Mike Waltz többek közt a következőkről beszélt: „Azt kell mondanom, hogy a másik dolog, amit látnunk kell, az a harctéri helyzet stabilizálása. És az egyik dolog, amit az ukránoktól kérni fogunk, hogyha tényleg valódi létszámproblémáik vannak, hogy a behívási korhatáruk jelenleg 26 év, nem 18. Nem hiszem, hogy sokan tisztában vannak azzal, hogy több százezer új katonát tudnának egyből felsorakoztatni. Tehát amikor morálbeli gondokról hallunk, amikor a frontvonalon tapasztalható problémákról hallunk, akkor nézzük azt, hogy az ukránok arra kérték az egész világot, hogy mindenki álljon ki a demokrácia mellett, ez esetben nekik is ki kell állniuk a demokrácia mellett.
Kétségtelenül bátran harcoltak. Kétségtelenül nagyon nemes és kemény kiállást tanúsítottak. De látnunk kell, hogy az emberhiányt orvosolni kell. Ez nem csak a lőszerekről, a lőszerről vagy a további csekkek megírásáról szól. Arról van szó, hogy stabilizáljuk a frontvonalakat, hogy valamiféle megállapodást köthessünk.”
Kapcsolódó tartalom
A kettős beszéd és az álláspontok gyakori változtatása már Trump első elnöki ciklusában is megfigyelhető volt. Trump saját bevallása szerint is olykor szándékosan rájátszik a kiszámíthatatlanság látszatára. Hogy ez taktika mennyire fog működni a belengetett vámok, Grönland megszerzése vagy az ukrajnai háború lezárása kapcsán, azt az elnök jövő heti hivatalba lépése után tudhatjuk meg.