Aktuális

Katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában egy bemutató miatt

Szárnyal a német politikai elit által karanténba zárt AfD népszerűsége

| Szerző: Juhári Andrea
„Az AfD-n kívül az összes német párt beállt Kamala Harris mögé az amerikai elnökválasztási kampányban, most pedig csodálkoznak azon, hogy ez fordított viszonylatban is megeshet” – így értékelte Bauer Bence, hogy Elon Muskot a német belpolitikába való beavatkozással vádolja a politikai elit, amiért az amerikai milliárdos nyíltan támogatja az Alternatíva Németországért nevű párt törekvéseit.

Hétvégén tartották Németországban a folyamatosan erősödő ellenzéki erő, az AfD jelöltállító kongresszusát, ahol a programjuk meghirdetésén túl a párt történelmében első ízben kancellárjelöltet is állítottak Alice Weidel személyében. Ennek apropóján kerestük meg az MCC Magyar–Német Intézetének igazgatóját, aki az AfD és a CDU/CSU programja mellett a német közélet centrumába kerülő Elon Musk szerepéről is beszélt.

A szakértő kiemelte, hogy az AfD 45 éves pártelnöke kortes beszédében 3 nagy témát jelölt ki. A migrációs nyomás miatt a határok lezárását követelte és a remigráció kérdését is feszegette, amely  a tartózkodási joggal már nem rendelkező külföldieket kitoloncolásáról szól.

Az energiaügyekről szólva leszögezte, hogy

megválasztásuk esetén Oroszországból ismét fog Németország gázt importálni,

emellett az  atomerőművek újraindítását és a szélerőművek lebontását is szorgalmazta.

A társadalompolitikai kérdéseket érintve pedig kijelentette, hogy meg fogják szüntetni az egyetemeken a gender-tanulmányokat.

„Ezek a fő témái az AfD-nek, amely szárnyal a közvélemény kutatásokban, a legfrissebb mérés szerint már 22 százalékon áll a népszerűségük, a CDU/CSU pártszövetségé pedig 30 százalékon, egyre kisebb a különbség” – hangsúlyozta Bauer Bence, aki arra is kitért, hogy

az AfD-t politikai karanténban tartják Németországban,

ezt ott tűzfalnak nevezik. Emiatt nem kapják meg a parlamentben a nekik járó pozíciókat, a pártalapítványok finanszírozásával kapcsolatos intézkedésekkel pedig anyagilag is igyekeznek kivéreztetni ezt a politikai erőt.

Alice Weidel, az ellenzéki német Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke és kancellárjelöltje a párt riesai kongresszusán 2025. január 11-én. (Fotó:  MTI/EPA/Martin Divisek)

„A CDU/CSU viszont a maga 30 százalékos támogatottságával egyedül nem tud kormányozni és a szociáldemokratákkal és a zöldekkel sem tudja megvalósítani azokat az okos gazdaságpolitikai elképzeléseket, amelyek jelentős része olyan, mintha Magyarországról merítették volna az inspirációt” – sorolta a szakértő, aki rámutatott, hogy a CDU a baloldali pártokkal működik együtt és mivel

a személyzetük a régi Merkel-féle politikát támogató emberekből áll, nem hiteles a fellépésük.

„Ők voltak azok, akik bezárták az atomerőműveket és hibás döntéseket hoztak a migrációs és a gender-kérdésekben. Az AfD viszont még nem kormányzott, sokkal autentikusabb, karakteresebben fogalmazza meg a konzervatív politika pontjait” – emelte ki Bauer Bence.

„Friedrich Merz pártelnök konzervatív fordulatot akart vinni a pártba, de nem sikerült, mert nyomja őket a merkeli örökség. Merz nem tudott kibontakozni, sok csalódott konzervatív szavazót hagyott maga után. Egyik kortes beszédében azt hangoztatta, – amikor még csak tíz százalékos támogatottsággal bírt az AfD – megfelezi az AfD népszerűségét, ám azt megdupláznia sikerült, hiszen az AfD most 22 százalékon áll, sok CDU szavazó pártolt át hozzájuk” – részletezte a szakértő.

Az MCC Magyar–Német Intézetének igazgatója úgy véli, valószínűleg Friedrich Merz lesz a kancellár és a CDU/CSU első helyen fog végezni, de ez még nem borítékolható, hiszen a választásokig hátralévő hat hét alatt még sok víz fog lefolyni a Rajnán.

Friedrich Merz támogatottsága visszaesőben, az AfD népszerűsége viszont felfutóban van.

„A kampány során az AfD még erősödni, a CDU pedig gyengülni fog. Ha az elkövetkező hetekben a gazdaságpolitikai kérdések, Németország versenyképessége lesznek a fő témák, akkor ezen a területen a CDU-nak még vannak jó kártyái. Az viszont az AfD-nek kedvez, ha a migráció okozta problémák, kihívások vagy a közbiztonság helyzete lesz inkább terítéken” – magyarázta.

„Alice Weidel le tudta vetkőzni azt a vádat, hogy külföld-amerika- vagy befektetőellenesek lennének, hiszen Elon Musk személyében egy nagy befektetővel folytatott csütörtökön több millió ember előtt élő beszélgetést.

Ki tudott törni a karanténból a beszélgetést a nemzetközi publikum előtt angolul vezető AfD-s politikus,

aki nagyon pozitívan tudta pártját pozicionálni” – értékelte az AfD-s kancellárjelölt és Elon Musk közös szereplését, mely következtében az amerikai milliárdos a német politikai közbeszéd centrumába került.

„Németországban volt Donald Trumpnak mindig a legrosszabb támogatottsági adata, a németeknek csak a 20 százaléka, az AfD szavazók favorizálták a megválasztott amerikai elnököt. A többi párt Kamala Harrisnek kampányolt, most pedig meglepődve látják, hogy ez fordított viszonylatban is megeshet, de ilyen a demokrácia és a véleményszabadság” – jegyezte meg a szakértő.

Kiemelt kép: Alice Weidel, az ellenzéki német Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke és kancellárjelöltje a párt riesai kongresszusán 2025. január 11-én. (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

Ajánljuk még