Értetlenséggel vegyes döbbenettel figyelte a világ, ahogy december 3-án Jun Szogjol látszólag minden előzmény nélkül beszédet intézett a nemzethez, majd szükségállapotot hirdetett Dél-Koreában. Mindeközben ellepték a törvényhozás szöuli épületét a dél-koreai hadsereg egységei, ahol tüntetések kezdődtek a szükségállapot visszavonását követelve. Szürreális felvételek sokasága látott napvilágot a képviselők segédjeiről, akik poroltókkal felszerelkezve próbálták feltartóztatni a parlamentbe igyekvő katonákat. A hadsereg közleményében felfüggesztette a parlament és a pártok tevékenységét, valamint a sajtót is a rendkívüli jogrend keretei közötti működésre kötelezték volna. Majd alig több mint négy órával később feloldották a szükségállapotot, a hadsereg pedig levonult.

Az elnök pártja, a Néphatalom Pártja felemásan állt a helyzethez, nem akarván rombolni saját majdani választási esélyeit, de természetesen az elnök bukásában sem volt érdekelt. A hadiállapot december 3-i bevezetése és a társadalom erre adott reakciója egyértelművé tette, hogy a kettőt egyszerre nem érheti el. A helyzet az év végéig sem jutott nyugvópontra, Jun Szogjol tagadja a felkelés vádját, ahogy nem jelenik meg az ügyészségi kihallgatásokon sem. Mindeközben a dél-koreai parlamentnek kétszer kellett szavaznia az elnök elmozdításának ügyében. Végül december 29-én sikerült megválasztani a korábbi pénzügyminisztert, Csve Szangmokot megbízott elnöknek, ahogy döntés született Jun Szogjol felelősségre vonásáról is.

Dél-Korea több mint 40 éve nem tapasztalt hasonló eseményeket, ezért joggal vetődik fel a kérdés; hogy jutott idáig egy fejlett demokráciának tekintett állam?

„Két-három órán belül nyilvánvalóvá vált a külső szemlélő számára is, hogy ez a puccs bizony csúfos kudarcot vallott”

– mondta a hirado.hu kérdéseire válaszolva Háda Béla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs kutatóintézetének tudományos munkatársa.

A puccskísérletről szóló tudósításokban úgy egyszerűsítették le az eseményeket, hogy ez Jun Szogjol utolsó kétségbeesett kísérlete volt a hatalom megtartására, akire politikai nyomás helyeződött, elsősorban a kormányzati korrupció és Kim Gonhi „first lady” botrányai miatt. Jun elnök feleségének ajándékba kapott Dior táskája a kormány korruptságának szimbóluma lett az utóbbi hónapokban az ellenzéki tábor szemében – fogalmazott Háda Béla. A táska ugyan az állami ajándékokkal foglalkozó hivatal tulajdonába került, de az elnök és felesége elhibázott kommunikációjának köszönhetően a dél-koreai belpolitikai küzdelmek eszközévé vált. A „kézitáskabotrány” azonban csak részben magyarázza a puccskísérlethez vezető folyamatokat, ugyanis Dél-Korea is egy nagymértékben polarizált társadalom, hasonlóan bizonyos fejlett ipari társadalmakhoz.

A dél-koreai viszonyokat számos szakpolitikai kérdés mellett a Koreai-félsziget egyesítését célzó elképzelések közötti különbségek is befolyásolják.

Szöul szövetségesei is ennek fényében támogatták hallgatólagosan a katonai diktatúrát, valamint az 1979 és 1980 közötti átmeneti időszak fejleményeinek is ez volt a vezérfonala. Ezzel szemben a megbékélést célzó lépéseik a múltban csak ideiglenes eredményekkel jártak, valamint Háda Béla hozzátette: legutóbb éppen az akkori baloldali kormány nézett szembe a kudarcukkal, amikor Phenjan megalázó gesztusok keretében leépítette az addigi közeledés eredményeit.

Jelenleg a jobboldalt a Néphatalom Pártja (PPP), míg a baloldalt a Demokrata Párt képviseli.

A 2022-es választást a PPP jelöltje, Jun Szogjol nyerte meg, a 2024-es országgyűlési választáson (amelyen a törvényhozás összetételéről szavaztak) azonban a Demokrata Párt szerezte meg a parlamenti helyek többségét, akik dekonstruktív ellenzéki magatartást tanúsítottak az év folyamán. Ennek köszönhetően a baloldali többségű parlament folyamatos nyomás alatt tartotta a kormányt, igyekezett minél jobban csökkenteni a teljesítményét egyes területeken, ezáltal javítani saját hatalomra kerülésének esélyeit. Komolyan törekedett arra is, hogy a „kézitáskabotrány” minél tovább maradjon napirenden és minél súlyosabb jogi következményei legyenek. A jobboldali elnök pedig nem tudta érvényesíteni saját politikai elképzeléseit a törvényalkotási folyamatokban, ezért rendre élt vétójogával, hogy az ellenzéki kezdeményezéseket elkaszálja.

Gyakorlatilag az idei év végére egy akut belpolitikai patthelyzet alakult ki az országban.

Decemberig a helyzet tovább súlyosbodott, Dél-Korea törvényhozási gépezete megakadt, a költségvetési törvény többségi elutasítása pedig a kormányzat lebénulásával fenyegetett.

Mindezt tetézte, hogy Jun elnök személyes támadásnak vette a feleségét ért kritikákat, valamint az állam működését veszélyeztető szervezett tevékenységet látott benne, aminek akár biztonsági következményei is lehetnek. (Innen eredeztethető a szükségállapot hivatkozási alapjául szolgáló „Észak-Korea-barát erők felszámolására” vonatkozó állítás.) Jun elnök minden jel szerint a védelmi miniszterének tanácsára szánta rá magát a hadiállapot bevezetésére, gyakorlati törekvése pedig – ha betekintünk az ideológiai üzenet mögé – kormányzatának stabilizálása és cselekvőképességének biztosítása lett volna – tette hozzá a szakértő. Háda Béla szerint benne volt a pakliban az is, hogy az ellenzék és a kormánypárt végül megállapodik a „first lady” ügyének komolyabb kivizsgálásáról annak érdekében, hogy feloldják a patthelyzetet. Jun és szűkebb környezete erre a legrosszabb lépéssel válaszolt, amely egyúttal a sorsukat is eldöntötte, minimum politikai, de jó eséllyel büntetőjogi tekintetben is.

Mindezek fényében felmerül a kérdés: hogyan profitálhat ebből a helyzetből Észak-Korea?

Háda Béla szerint Észak-Koreában a történtek alapján arra a következtetésre is juthattak, hogy a hatalmon lévők nem gyakorolhatnak korlátlan uralmat és ellenőrzést a társadalom felett, mivel az megbuktathatja őket. Ezzel szemben a déli rendszer gyengeségeire és kaotikusságára hivatkozva lehet ábrázolni az északi állam stabilitását a saját közönség számára, másrészt a szakértő szerint mindez ízelítőt ad abból, miért nem akar a Koreai Munkapárt elitje (és persze maga Kim Dzsongün és családja) soha ilyen alkotmányos berendezkedést tudni maga felett. Észak-Korea jelen tudásuk szerint az oroszokkal szorosabbá váló kapcsolatokból profitál, és egyike lenne azon kevés államnak, amely valóban nyerhetne egy újra blokkosodó nemzetközi rendszeren. Jelenleg az a kérdés, hogy a Demokrata Párt magához tudja-e ragadni a dél-koreai állam kormányzását, és milyen engedményeket csikarhat ki ebből az új kormányból az északi rezsim a maga számára? A választ meg fogjuk látni. Attól nem kell tartani, hogy általuk az „északiak ügynökei” kerülnének hatalomra az országban. A dél-koreai társadalom nagyon nagy utat tett meg sikeresen az ötvenes évek óta. Ennek eredményeit – a demokráciát éppúgy, mint a fejlett életkörülményeket és jólétet – pedig igen nagyra értékelik. Az elmúlt hetekben ez is kiderülhetett – mondta a szakértő.

Kiemelt kép: Tüntetőktől védenek katonai járművet rendőrök a parlament szöuli épülete előtt 2024. december 4-én hajnalban, miután az előző nap Jun Szogjol dél-koreai elnök szükségállapotot hirdetett (Fotó: MTI/EPA)