A futómű kieresztésének az elmaradása, a kéthajtóműves Boeing 737-800-as gép hasra landolásának időzítése a kifutópálya hosszához képest, valamint a lehetséges madárbecsapódásról szóló jelentések mind olyan kérdéseket vetettek fel, amelyekre szakértők még nem tudtak választ adni.
Szakértők egybehangzó véleménye szerint a gépek vészhelyzetben minimális üzemanyaggal érkeznek, a tűzoltóautók jelen vannak, a leszállópályát habbal borítják be, a gépet a pálya legelején teszik le, és általában a végére le tud lassulni.
A helyi médiában sugárzott videón látható, amint a repülőgép futómű nélkül csúszott végig a kifutópályán, mielőtt egy falnak csapódott, felrobbant és lángba borult.
„Miért nem szórtak a tűzoltók habot a pályára? Miért nem voltak jelen, amikor a gép földet ért? És miért landolt a repülőgép olyan közel a leszállópálya végéhez? És miért volt egy téglafal a kifutópálya végén?” – tette fel a kérdést az Airline News szerkesztője, Geoffrey Thomas.
Dél-koreai tisztviselők közölték, hogy vizsgálják a baleset okát, beleértve a madárbecsapódás lehetőségét is.
A szakértők szerint valószínűtlennek tűnik, hogy madárral való ütközés okozta volna a futómű meghibásodását.
„A madárral ütközés nem szokatlan esemény, a futóművel kapcsolatos problémák nem szokatlanok. Madarakkal való ütközések sokkal gyakrabban fordulnak elő, de jellemzően önmagukban nem okozzák egy repülőgép elvesztését” – mondta Thomas.
Geoffrey Dell ausztrál repülésbiztonsági szakértő azt mondta: „Soha nem láttam még, hogy madárbecsapódás megakadályozta volna a futómű kihajtását”.
Kapcsolódó tartalom
Trevor Jensen ausztrál repülési tanácsadó szerint a tűzoltók és a mentőszolgálatok általában felkészülten várják a gépek hasra landolását, „így ez nem tervezettnek tűnik”.
A madárral ütközés csak egy egész raj beszippantásával lehet hatással a hajtóművekre, de még az sem állította volna le azonnal, így a pilótáknak lett volna idejük megbirkózni a helyzettel – mondta Dell.
Dell és Jensen szerint az sem világos, hogy a gép miért nem lassult le a leszállópályán csúszva.
A dél-koreai közlekedési minisztérium közleménye szerint a gép mindkét fekete dobozát megtalálták, a repülési adatrögzítőt és a pilótafülke hangrögzítőjét is. „Ez megadja a gép összes rendszerének összes paraméterét. A repülőgép szívverése a fedélzeti adatrögzítőn van” – mondta Thomas, hozzátéve, hogy a hangrögzítő elemzése nyújthatja a legértékesebb tájékoztatást a tragikus baleset lefolyásáról.
A kiemelt képen: Tűzoltók a roncsnál 2024. december 29-én, miután a Jeju Air dél-koreai légitársaság Boeing 737-800-as repülőgépe 181 emberrel a fedélzetén leszállás közben letért a kifutópályáról és egy kerítésfalnak ütközött a dél-koreai Muan nemzetközi repülőterén. A hatóságok egyelőre két túlélőről tudnak (Fotó: MTI/EPA/Han Mjunggu)