„Ennek a betlehemezésnek az a célja, hogy létrehozzunk egy olyan helyszínt, ahol a családok közösen élhetik át a karácsony varázslattal teli hagyományait” – mondta az esemény szervezője.
A kiállítás látogatói olyan bibliai szereplőkkel is találkozhatnak, mint Szűz Mária, Gábriel arkangyal, vagy a három napkeleti bölcs. A Szeretet, Béke, és Remény Kilencven Percének is nevezett túra során a vendégek megtekinthetik az ókori betlehemi piacteret, Heródes király palotáját, és a Siratófalat is. A különleges program Jézus születésének jeleneténél ért véget.
„Felemelő érzés. Mintha csak én is ott lettem volna Jézus születésekor”
– mondta egy turista.
A kolumbiai betlehem már nemzetközi elismerést is kapott. A kiállítás eddig négyszer került be a Guinness rekordok közé, mint a világ legnagyobb élő jászoljelenete.
Kiemelt kép forrása: M1 Híradó