A megbeszélés a török elnöki palotában zajlik, és szűk körű egyeztetéssel vette kezdetét, melyen a két ország külügyminisztere, Szijjártó Péter és Hakan Fidan is részt vesz.
A tárgyalások fő témája az ukrajnai és a közel-keleti béke esélye,
amit később a magyar és a török delegáció munkaebédjén is megvitatnak, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei mellett – közölte Havasi Bertalan.
Emlékeztetett: „Este kerül sor a magyar-török kulturális évad záró eseményére Ankarában, a rendezvénysorozat egy éve alatt több mint 150 programot szerveztek a két országban.”
Mint ismert Orbán Viktor a közelmúltban újabb békemisszióba kezdett.
Reális cél, hogy legalább a karácsonyi ünnepek napjaiban megvalósuljon az első fegyvernyugvás és tűzszünet az orosz-ukrán háborúban
– mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
„A miniszterelnök ennek jegyében folytatott tárgyalásokat a Vatikánban Ferenc pápával, az Egyesült Államokban Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, valamint ezért beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, és ennek keretében tárgyal csütörtökön Ankarában Recep Tayyip Erdogan török elnökkel” – tette hozzá.
„Szeretnének elérni egy jelentős fogolycserét, és a miniszterelnök mindent megtett azért is, hogy legalább karácsony napjaiban legyen egy első fegyvernyugvás és tűzszünet” – mondta Gulyás Gergely.
„Ennek van realitása, még akkor sem akarnak erről letenni, ha a hivatalban lévő ukrán adminisztráció láthatóan bizonytalan a háború és béke ügyében” – utalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentésére, aki szerdán nehezményezte, hogy a magyar kormányfő telefonon felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Zelenszkij több közösségi oldalon azt írta:
„Teljesen világos, hogy a valódi béke és a garantált biztonság eléréséhez amerikai elszántság, európai egység és minden partner elkötelezettsége szükséges az ENSZ Alapokmányának, céljainak és elveinek betartása mellett”.
„A magyar EU-elnökség végén újabb erőfeszítéseket tettünk a béke érdekében. Javaslatot tettünk egy karácsonyi tűzszünetre és egy nagyszabású fogolycserére. Milyen szomorú, hogy ezt Zelenszkij elnök a mai nap során egyértelműen elutasította és kizárta. Mi megtettük, amit lehetett!” – reagált erre Orbán Viktor.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki csütörtökön azt mondta: Oroszország számít az Ukrajnával kapcsolatos béketárgyalások folytatására, és támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök ebben az irányban tett erőfeszítéseit.
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Ankarában 2024. december 12-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán).