„Az EU prioritása a térség biztonságának garantálása. Együtt fogunk működni minden konstruktív partnerrel Szíriában és a régióban” – tette hozzá.
Mint bejegyzésében írta, szoros kapcsolatban áll a régió minisztereivel. „Szíria újjáépítésének folyamata hosszú és bonyolult lesz, és minden félnek készen kell állnia a haladást szolgáló együttműködésre” – hangsúlyozta.
Kapcsolódó tartalom
Antonió Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke ugyancsak az X-en azt írta: „Bassár el-Aszad diktatúrája mérhetetlen szenvedést okozott, bukása által új lehetőség nyílik a szabadság és a béke megteremtésére a szíriai nép számára.”
„A kegyetlen Aszad-diktatúra összeomlott” – írta Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke az X-en.
Véleménye szerint „ez a történelmi változás a térségben lehetőségeket kínál, de nem veszélytelen.”
„Európa készen áll arra, hogy támogassa a nemzeti egység megőrzését és egy olyan szíriai állam újjáépítését, amely az ország minden kisebbségét védi. Kapcsolatba lépünk az európai és regionális vezetőkkel, és figyelemmel kísérjük a fejleményeket” – erősítette meg.
Iszlamista felkelők vasárnapra virradóra bejelentették Damaszkusz elfoglalását és az elnök 24 éves uralmának megdöntését. Bassár el-Aszad ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból.
Kiemelt kép: Szíriai lázadó fegyveresek járőröznek járművükkel a közép-szíriai Homsz városban 2024. december 8-án, miután a felkelők elfoglalták Damaszkuszt és megbuktatták Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát (Fotó: MTI/EPA)