„A miniszterelnök a mai napon
benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek, aki tudomásul vette azt”
– idézi a Le Figaro az Élysée, a köztársasági elnöki palota közleményét.
„Michel Barnier
a kormány tagjaival együtt fogja ellátni a napi ügyeket az új kormány kinevezéséig”
– közölte az Élysée-palota.
Kapcsolódó tartalom
Az ötödik köztársaság legrövidebb, mindössze három hónapig hivatalban levő kormánya úgy fejezte be működését, hogy nem sikerült a nemzetgyűléssel elfogadtatni a 2025-ös költségvetést, melynek vitáján a kormány is elvérzett. A kormányt a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) buktatta meg, melynek indítványát támogatta a Marine Le Pen által vezetett konzervatív Nemzeti Tömörülés.
Kiemelt kép: Michel Barnier francia miniszterelnök, miután beszédet mondott a nemzetgyűlés párizsi üléstermében a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazás előtt, 2024. december 4-én (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)