A baleset szombaton valamivel éjfél előtt történt egy épület legalsó lakásában, ahol a fiatalok szórakoztak. A helyszínen talált nyomok alapján a hatóságok megállapították, hogy a robbanást egy M-75-ös kézigránát okozta.
A lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy az egyik sérült 25 éves férfi a hálószobából kihozott egy kézigránátot, és átadta a 25 éves férfinak, akinek a kezében a bomba véletlenül felrobbant, a férfi pedig a helyszínen belehalt sérüléseibe. A balesetben egy 23 éves férfi és egy 21 éves nő is súlyosan megsérült.
A rendőrség nyomozást folytat robbanószer megszerzése és birtoklása körülményeinek tisztázása érdekében. A horvát hatóságok 2007-ben hirdették meg azt, a Kevesebb fegyver, kevesebb tragédia elnevezésű kezdeményezését, amelynek keretében a lakosság mindenféle jogi következmény nélkül leadhatja a délszláv háborúból nála marad fegyvereket és lőszereket.
Azóta több tonna robbanószert, több százezer lőfegyvert és több millió különféle lőszert szolgáltattak be a hatóságoknak az állampolgárok. A padlások, a raktárak és a pincék azonban továbbra is nagy számban rejtegetnek illegális fegyvereket és robbanószereket.











