Egyre több fiatal iráni nő érzi úgy, hogy nem maradhat csendben. Így tett Laleh is – ez az álnév rejti el egy bátor, mindössze 26 éves iráni nő kilétét, aki szülei segítségével végül elhagyta hazáját, de emlékei és a barátai fájdalma máig kísértik.
Egy elnyomás árnyékában felnőtt nemzedék
Nikábot viselő nők Koppenhágában 2018. augusztus 1-jén, a törvény életbe lépésének napján (Fotó: MTI/EPA/Mads Claus Rasmussen)Iránban a síita iszlám határozza meg az emberek mindennapjait: az öltözködést, a viselkedést, a társadalmi kapcsolatok formáit. Laleh csendes és tisztelettudó volt egész életében, ahogyan nevelték, szerényen, a szabályokat betartva élt, mint a legtöbb iráni lány. Már kislányként megtanulta, hogy el kell fednie a haját, és nem viselhet feltűnő ruhákat – minden megmozdulása tükrözte azt a szigorú társadalmi rendet, amibe beleszületett. „Megszoktuk, hogy nem kérdezünk, nem szólunk vissza, csak némán elviseljük, ami velünk történik” – mondta Laleh szomorúan elmosolyodva.
De a csend nem volt elég. Amikor tizennégy évesen először rángatta meg az ország rettegett erkölcsrendészetének (tagjai figyelnek arra az utcákon, hogy az emberek betartsák a szigorú szabályokat) egyik őre egy utcai igazoltatás során, a szégyen és a harag egyszerre öntötte el. „A járdán álltam tehetetlenül, ruhám szétcsúszott a csípőmön, és mindenki csak elfordította a fejét. Ez a legrosszabb: hogy az emberek annyira félnek, hogy inkább úgy tesznek, mintha nem látnák, mi történik.”
A Nők, élet, szabadság mozgalom és a megtorlás
Irániaiak, Mahsa Amini és más áldozatok fényképét tartják, miközben tüntetnek az iráni konzulátus előtt, Mahsza Amini halála után, Isztambulban, Törökországban, 2022. szeptember 26-án (Fotó: EPA/SEDAT SUNA)A Nők, élet, szabadság mozgalom azután indult el Iránban, hogy az erkölcsrendészet agyonverte a 22 éves Mahsza Aminit, mindössze azért, mert kilátszott a haja a hidzsáb alól. A kurd lány halála tüntetések sorozatát indította el az országban.
Ahogyan a világ figyelme Irán felé fordult, úgy kapott erőre az ellenállás. A mozgalom a fiatal és az idősebb generációkat is egyesítette, bátran vonultak az utcára, hogy szembenézzenek az őket ért igazságtalanságokkal. „A húgommal együtt csatlakoztam hozzájuk. Együtt mentünk ki tüntetni az utcára, majd az egyetem épületében is folytattuk a demonstrációkat.”
Tüntetők csapnak össze a rendőrséggel Mahsza Amini halála után Teheránban, Iránban 2022. szeptember 21-én (Fotó: EPA/STR)
Tüzet gyújtanak és összecsapnak a rendőrökkel, Mahsza Amini halála után Teheránban, Iránban 2022. szeptember 21-én (Fotó: EPA/STR)Az egyik ilyen tüntetés alkalmával a rendőrök váratlanul tüzet nyitottak rájuk. „A húgom minden erejével szorította a kezemet, ahogy rohantunk.” A lányok kétségbeesetten menekültek. „Láttam, ahogy egy lányt elvonszolnak, hallottam a kiáltását. El akartam érni, hogy segítsek, de akkor már én is földön voltam.”
Laleh megúszta súlyosabb sérülés nélkül, barátai közül jó páran nem voltak ilyen szerencsések. „Sokakat büntetésből megvakítottak vagy megcsonkítottak, levágták a kezüket . Néha elég volt egy dacos tekintet, és már ott feküdtek a földön megverve, vagy örökre megnyomorítva. Nem is tudok visszaemlékezni azokra az éjszakákra anélkül, hogy ne érezném újra azt a rémületet” – mondta könnyes szemmel.
A börtönök pokla
A mozgalom tagjai közül mint húszezer embert zártak börtönbe. „A lányok, asszonyok számára a fogság a legnagyobb rémálom: ott nincs kiút, nincs segítség, nincs emberi bánásmód.”
Laleh jól tudja, hogy amit ő elkerült, az mások számára mindennapi rémálom. Barátnői történeteitől megrendülve beszél a kegyetlen bántalmazásokról, amelyeket nők, fiatal lányok élnek át az iráni börtönök falain belül. „A nemi erőszak a büntetés része. Nem elég, hogy börtönbe vetik őket, de még el is veszik azt a csekély önbecsülésüket, amit megpróbáltak megőrizni. Nem számít hány évesek, kicsi lányokat is ugyanúgy bántalmaznak. Ez nem börtön – ez maga a pokol.”
Rosztam perzsa mitológiai hőst iráni zászlóval, Fattah-1 iráni rakéták között ábrázoló óriásplakát Teheránban 2024. október 16-án (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)Az iráni lány fontosnak tartotta kiemelni, hogy Irán kultúrája rendkívül gazdag és szépséges, és hogy a perzsa emberek nem azok az erőszakos, elnyomó egyének, ahogyan azt sokszor a média sugallja. Szerinte a legtöbb iráni nem támogatja a kormány politikáját, és bár sokan szenvednek a rezsim elnyomásától, rendkívül nehéz változást elérni egy ilyen hatalmas és zárt rendszerben.
Lelah hangsúlyozta, hogy
ne tegyünk általánosítást a közel-keleti emberekkel kapcsolatban, és ne gondoljunk arra, hogy agresszívek lennének a természetükből fakadóan.
A közel-keleti kultúra csodálatos, és tele van történelmi és művészeti értékekkel. Az erőszak és kegyetlenség nem a kultúra vagy vallás jellemzője, hanem olyan rosszindulatú egyéneké, akik hatalomra jutva képesek kegyetlen dolgokat elkövetni.
Nem azért rosszak, mert arabok, perzsák vagy muszlimok, hanem mert egyszerűen kegyetlen emberek, akiket a hatalom vezérel.
Egy új élet küszöbén
Laleh végül szülei támogatásával elhagyta Iránt. A döntés nem volt könnyű, hiszen ott hagyta barátait, szeretteit, és maga mögött kellett hagynia azt a hazát, amit még mindig szeret. „Hazám nélkül élni fájdalmas, de ott maradni ennél is nagyobb fájdalom lett volna. Minden egyes nap csak a túlélésről szólt.”
Története túlmutat a személyes küzdelmein, az iráni nők mindennapi harcának és az emberi méltóságért való kiállásának megrázó példája. Az ő és sok hozzá hasonló fiatal nő bátorsága rávilágít a szabadság és igazság iránti elkötelezettség erejére a világ egyik legkegyetlenebb rezsimjében. Ahogy Laleh és társai folytatják az elnyomás elleni harcot, történetük felhívás a világ számára: egy új, szabadabb jövő megteremtése érdekében az iráni és minden közel-keleti nő számára.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)