– Rendkívül szerteágazó tevékenysége, műemlékmentő és magyar érdekvédő aktivitásaiból nem egyértelmű, tehát rákérdezek: hol végzett?
– A geológus-földrajz alapképzés után a prágai egyetemen politikai földrajzot tanultam, ott a kutatási területem a felvidéki magyarság volt. A cseheket ez azért érdekelte, mert lassan szembenéznek a múlttal: a szudétanémetek és a magyarok kitelepítésével. Voltaképpen a nyelvi jogokkal, azoknak az elmúlt száz évben történt leépülésével és mindennek a köztereken való kivetülése témaköreivel foglalkoztam.
– Politikusként vagy műemlékvédőként állítaná be önmagát?
– Bár dolgoztam a Fórum Kisebbségkutató Intézet berkeiben, s foglalkoztam még térképszerkesztéssel is, de elsősorban szervezőként határoznám meg magam. Közvetlenül Csehországból való hazatértem után alapítottam meg a hamarosan a 15. évébe lépő Sine Metu Egyesületet, amely szép lassan magára vállalta azokat a portfóliókat, amelyekkel én is szívesen foglalkoztam, összetoborozva a szükséges szakértői és önkéntes gárdát.
– Mit jelent a Sine Metu, és miért lett éppen ez az egyesületük neve?
– A Sine Metu latin kifejezés, azt jelenti: félelem nélkül. Az egyesületet a 2010-es években alapítottuk. Különféle gerillamegmozdulásokat hajtottunk végre az első Fico-kormány ideje alatt, ami a kisebbségi nyelvi jogok bővítését célozta.
Kapcsolódó tartalom
– Miben nyilvánult meg ez a tevékenység?
– Vasútállomásokra helyzetünk ki magyar feliratokat – idővel sikerült is a vasúti kétnyelvűséget kivívni –, és a nyelvhasználat különféle színterein is igyekeztünk javítani a magyar nyelv státusát.
– Abban az időszakban ön a magyar identitása okán üldözött Malina Hedvig ügyében is rendezett megmozdulást.
– Valóban, ebben az időszakban két megmozdulást is szerveztem: egyet a magyar tannyelvű kisiskolák megmentéséért, amikor koporsót vittünk a pozsonyi parlament elé. Akkor sikerült egy olyan általános összefogást megteremteni a szlovákiai magyar politikai mozgalmakat illetően, amely összehozta a politikailag nem feltétlenül azonos nézőponton levőket. A másik volt a Malina Hedvig-ügyben megszervezett tüntetés Pozsonyban: az 1920-as évek óta talán ez volt a legnagyobb lélekszámú magyar vonatkozású megmozdulás.
– Szintén az ön nevéhez kapcsolódik az is, hogy a sajtó elkezdett felfigyelni a Sajó szennyezésének ügyére. Hogy sikerült ezt elérnie?
– Miután száz nap telt el, és nem voltak hajlandóak foglalkozni az üggyel, a szennyezett vízből ezer litert kiszivattyúztam, és azt kiöntöttem a pozsonyi környezetvédelmi minisztérium főbejáratára. Így sikerült az ügy medializálása, s be is indultak a dolgok. Emellett a csallóközi föld alatti ivóvízszennyezéssel is foglalkozom, ez a vereknyei hulladéklerakat.
– A Sine Meturól sokaknak a Gombaszögi Nyári Tábor jut az eszébe. A felvidéki magyar diákoknak kedves találkahely talán a magyar olvasó számára sem ismeretlen, mégis mit tudhatunk erről a rendezvényről?
– A gombaszögi tábor Közép-Európa legrégebbi szabadegyeteme: kilencvenhat éves múltra tekint vissza. Az elmúlt időszakban voltak különféle okok miatt hullámhegyek és hullámvölgyek is a tábor életében, s politikai-történelmi okok miatt akár szünetelt is, de ez a szabadegyetemi zsáner az akkori Kárpát-medencében a korabeli Csehszlovákiához tartozó Gombaszögön született meg.
Németh Zsolt sem szokta titkolni, hogy Tusványos gondolatát felvidéki mintára hozta létre, hiszen sokat járt ő maga is a rendezvényre. Jelenleg – és százéves horizonton is – ez a legnagyobb magyar rendezvény, tavaly például, a 95. jubileumon egy nagyszabású évet zártunk, negyvennégyezer fős összlátogatottsággal.
Orosz Örs, a Sine Metu polgári társulás elnöke, Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos, Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, országos főépítész és Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára (b-j4) a Nemzeti Emlékhely névtér című panelbeszélgetés előtt a Gombaszögi Nyári Táborban, a felvidéki Gombaszögön 2023. július 14-én (Fotó: MTI/Komka Péter)– Ezek szerint a fiatal nemzedékre koncentrál a tábor?
– A cserkészet után a miénk a legnagyobb ifjúsági szervezet, évente több mint ötszáz önkéntes fordul meg nálunk, állandó állományunk mintegy húsz főből áll.
– Komoly felkészültséggel foglalkoznak a felvidéki magyar emlékek megmentésével is, mit tudhatunk erről a tevékenységükről?
– A szervezett értékmentésnek a Felvidéken három vetületét emelném ki: az egyik a műemlékek mentése, kutatása. Ide tartozik, hogy éppen most adtuk ki a Felvidék műemlékeinek ezeroldalas enciklopédiáját, tizenegyezer szócikkel. Ez az ezeroldalas könyv hatezer képpel, huszonkét térképpel, mintegy hetven épület metszeti rajzával illusztrálva járja be Felvidék történelmi tájait, s érdemes tudni róla, hogy magyar–szlovák, szlovák–magyar helységnévmutatóval is segíti az eligazodást.
– Mikor ismerkedhet meg a magyar nagyközönség is a kötettel?
– A Szlovákia – a történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája című kiadvány magyarországi bemutatója október 25-én lesz Budapesten, a Nemzeti Múzeumban.
Forrás: Facebook– Ki a kötet szerzője?
– Peter Kresánek nagyszabású műemlékes könyvének első magyar kiadásáról beszélünk. Ő két cikluson keresztül volt Pozsony főpolgármestere a rendszerváltás után, majd parlamenti képviselő lett. Végzettségére nézve művészettörténész. Neki is feltett szándéka, hogy javítsa a Felvidékre irányló turizmus minőségét. E szempontból talán a könyv hiányossága, hogy a természeti környezetet érintő turisztikai célpontok nem szerepelnek a szócikkekben, holott a látogatóknak, turistáknak ez is fontos szempont lehet. A fordító egy felvidéki geográfus, aki alaposan ismeri a környezetet – ez abból is látszik, hogy egy harminckét oldalas, a javítandó adatokból álló lajstromot küldött vissza; ezek a javítások a magyar verzióba bekerültek, tehát megérné ezt visszafordítani szlovákra…
– Kiknek ajánlanák a könyvet?
– Az érdeklődők mellett az idegenvezetők is hasznát vehetik.
– Ha már az értékmentő kutatásokról beszélünk: mik ilyenkor a tennivalók?
– Az értékmentések kutatási része ásatásokból, georadaros kutatásokból áll. Ilyenkor arra törekszünk, hogy újabb és újabb lelőhelyeket helyezzünk rá a térképre – s ezt meg tudjuk tenni, hiszen vannak eredeti felfedezéseink is.
– Tudna mondani erre példákat?
– Hogyne, például egy 11. századi, Szent István korából származó kolostort sikerült feltárnunk Kőhídgyarmaton – sikeresen lokalizáltuk, kaptunk rá ásatási engedélyt, s az építményt sikerült megtalálnunk. Összesen több mint húsz ásatást kezdeményeztünk, ami több, mint akármelyik szlovákiai járási múzeum portfóliója az elmúlt évtizedben. A tevékenységünk műemlékvédő tevékenysége keretében számos műemlék épületet sikerült megmenteni, mondhatom, hogy rendre a halál torkából. Innen hoztuk vissza például a gombaszögi Andrássy-kúriát, s itt alapítottuk meg egyesületi múzeumunkat.
– Érdekes intézményforma.
– Ez a Felvidék első egyesületi múzeuma, középkori, eredeti műtárgyakkal szereltük fel a kiállítást, melyek a saját ásatásainkból származó leletek. Azért kellett múzeumot alapítanunk, hogy az államtól ezeket a leleteket vissza tudjuk kölcsönözni. Hiszen hiába ássuk ki, minden az államé, amit a föld alatt találunk.
– Hány műemlék épületet sikerült eddig megmenteni?
– A műemlék épületek sorában eddig öt olyan van, amelynek a megmentésében hathatósan közreműködtünk, és jelenleg is négy műemlék épület van az egyesület tulajdonában; illetve kettő olyan, amely nem élvezi ezt a státust, de fontos történelmi emlék.
– Hová tartoznak az épületeknél kisebb tárgyi emlékek?
– A másik pillére a műemlékvédelemnek a „kis emlékeké”, identitásunk szimbólumai, így például a korábban ledöntött köztéri emlékművek is ide tartoznak. Ebben a kategóriában tizennégy említésre méltó történetet tudnék felsorolni. Ezeket a Szoborsorsaink című könyvemben vagy négyszázötven oldalon ismertettem. Mintegy kilencven, Trianon után ledöntött magyar emlékmű sorsát tártuk fel, ezek megmentését tűztük ki célul, s ezekből az emlékművekből eddig sikerült tizennégyet rehabilitálni.
– Milyen emlékműveket mentettek meg?
– Sikerült többek között Szilágyi Dezső egykori igazságügyi miniszter száztíz centis bronz plakettjét visszahelyezni a Magas-Tátra legmagasabb, közúton elérhető pontjára, a Tarajkára, vagy például szintén sikerült újraönteni a ledöntött és öt darabra széttört első felvidéki, köztéri honvédemlékművet.
– Melyik ez a szobor és most hol található?
– Ez a lőcsei honvédszobor, és jelenleg Gombaszögön található. Szintén sikerült kiásni a földből a Kárpát-medence legelső 1848-as emlékjelét, amit a legnagyobb elnyomás idején, a Bach-korszakban, 1851-ben emeltek, egy apró sárosi faluban, húsz kilométerre a lengyel határtól. Ezt az emlékművet idén, a szabadságharc 175. évfordulóján állítottuk újra szlovák barátainkkal. Megtaláltuk a kassai honvédszobor elásott talapzatát, újra állítottuk a selmecbányai honvédszobor ledöntött talapzatát is, és még sorolhatnám a tizennégy kisebb-nagyobb projektet.
– Mi a harmadik pillére az értékmentésnek?
– Az ezeknek az emlékeknek a bemutatása, közkinccsé tétele, „térképre” helyezése. Ez főleg afféle közösségi hálós munka, itt a multimédiához értőket hívjuk segítségül, s folyamatosan kommunikálunk az interneten. Így próbáljuk a Felvidék státusát javítani és a Kárpát-medence turisztikai térképén egy picit feljebb tornázni.
– Sokán járnak ki az anyaországból a Felvidékre. Kell ezen dolgozni még?
– Van mit javítani, jócskán le vagyunk maradva például Erdély imázsépítéséhez képest. Pedig átugrani a Tátrába vagy Gömörbe Magyarországról egy-két óra kérdése.
Kiemelt kép: Orosz Örs, a Sine Metu polgári társulás elnöke Nyitra megye első kétnyelvű irányjelző táblájával. (Forrás: Orosz Örs Facebook-oldala)