Rik Peeperkorn, a WHO regionális képviselője elmondta pénteken, hogy a WHO és helyi partnerei – többek között a palesztin Vörös Félhold mentőszervezet – három alkalommal is megpróbáltak mentőkonvojokat eljuttatni a Gázai övezet északi részén található három kórházba.
„Nagyon aggódunk a betegek biztonsága miatt” – hangsúlyozta Peeperkorn. Elmondása szerint a mentőkonvojokat több órán keresztül feltartóztatták az ellenőrzőpontokon, és anélkül kellett visszafordulniuk, hogy bármit elértek volna.
Az evakuálási parancs különösen a fogyatékkal élő emberek családjai számára jelentett nehézségeket
– mutatott rá Elizabeth Throssell, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szóvivője, aki elítélte a helyi lakosok menedékéül szolgáló kórházak és az iskolaépületek elleni ismételt támadásokat.
Az izraeli hadsereg állítása szerint ezek az épületek a Hamász palesztin terrorszervezet által működtetett parancsnoki központok.
A WHO szeptember közepén bejelentette, hogy „eddigi legnagyobb kimenekítési művelete” során 97 beteget, köztük több tucat gyereket szállított át a Gázai övezetből az Egyesült Arab Emirátusokba. Az evakuáltak között rákbetegek, vér- és vesebetegségben szenvedők, továbbá traumás esetek is voltak.
„A Gázai övezetnek egészségügyi folyosókra van szüksége. Számunkra hatékonyabban szervezett folyosók szükségesek, és egy fenntartható rendszer” – mutatott rá Peeperkorn a szeptemberi művelet után, hozzátéve, hogy több mint tízezer Gázai övezetben élő ember vár evakuálásra.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció: Az óvóhelyként használt Rufaida iskolát sújtó izraeli légitámadás áldozatait siratják palesztin emberek (Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad)