Deutsch Tamás emlékeztetett rá: Magyar Pétert lopással gyanúsítja az ügyészség, de ő nem akar lemondani a mentelmi jogáról, mert így akarja elkerülni a köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre vonást.
„Magyar Péter ezerrel arra játszik, hogy elüljenek a diszkóbotrányának hullámai. A Tisza Párt elnöke visszaél a politikai pozíciójával, és így akar elmenekülni a felelősségre vonás elől” – tette hozzá Deutsch Tamás.
Azt írta, a „a kialakult helyzetben az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez fordulunk, hogy felszólítsuk, ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának, és akadályozza meg, hogy a Magyarral szövetséges néppárti politikusok és a baloldali-liberális frakciók politikai lobbija miatt Magyar Péter mentelmi ügye minél inkább elhúzódhasson”.
Az illetékes jogi bizottságnak ugyanis mindent meg kell tennie azért, hogy szokásos eljárásban a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztésével mihamarabb elhárulhasson a technikai akadálya annak, hogy Magyar Pétert „az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményért felelősségre lehessen vonni” – tette hozzá az EP-képviselő.
Deutsch Tamás kiemelte:
a Tisza Párt elnöke „korábban a mentelmi jog eltörléséről hadovált, de most a mentelmi joga mögé bújva mindenáron el akarja kerülni a felelősségre vonást”.
„Ezért fordultunk Magyar frakcióvezetőjéhez, Manfred Weberhez, hogy haladéktalanul nyilatkozzon arról, hogy amikor Magyar mentelmi jogáról szavaznak az Európai Parlamentben, a törvény előtti egyenlőséget megsértve meg fogjak-e védeni a köztörvényes bűncselekményt elkövető emberüket” – jegyezte meg.
Hozzátette: ezért tájékoztatnak minden képviselőt Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről. „És ezért fordulunk most az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez is, hogy ne engedjen Magyar Péter nyomásgyakorlásának, és akadályozza meg, hogy Magyar mentelmi ügye minél inkább elhúzódhasson” – fűzte hozzá Deutsch Tamás.
Kiemelt kép: Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának vezetője (Fotó: MTI/Purger Tamás)