Fontos

Zelenszkij szerint nagy kihívást jelentő helyzet alakult ki a fronton

Petr Pavel elfogadta a kormányfő javaslatát a kalózpárti kormányfőhelyettes leváltására

Petr Pavel cseh köztársasági elnök elfogadta Petr Fiala kormányfő javaslatát, hogy hívja vissza tisztségéből Ivan Bartos kalózpárti kormányfőhelyettest és regionális fejlesztési minisztert, mert nem elégedett munkájával – közölte Petr Fiala újságírókkal, miután hétfőn este a prágai Hradzsinban tárgyalt az elnökkel.

Ivan Bartosnak, a Kalózpárt leköszönő elnökének menesztésére reagálva a Kalózpárt úgy döntött, hogy kilép a kormánykoalícióból és elhagyja az eddig ötpárti kormányt. A másik két kalózpárti miniszter – Jan Lipavsky külügyminiszter, és Michal Salomoun törvényhozásért felelős miniszter – kedden adják be lemondásukat. A Kalózpárt tagsága péntektől hétfő estig szavazott arról, hogy kilépjen-e a kormányból a párt.

„A tagság mintegy 90 százaléka a kilépés mellett tette le a voksát” – ismertette a szavazás eredményét a párt. Ivan Bartos már azt követően lemondott a pártelnökségről, hogy a kalózok számára néhány napja lezajlott regionális önkormányzati választás és a részleges szenátusi választás is kudarccal végződött.

Petr Fiala elmondta: kedden találkozik Jan Lipavskyval, hogy megbeszélje vele esetleges maradását a kormányban.

Lipavsky már korábban bejelentette, hogy fegyelmezett párttagként beadja lemondását, de kilép a Kalózpártból is. A kormányfő azt szeretné, ha ezután párton kívüliként vezetné továbbra is a külügyi tárcát. Lipavsky ezt nem zárta ki.

A kormányfő újságíróknak elmondta: szerdáig tisztázni szeretné a kormány személyi összetételének helyzetét, két héten belül pedig véglegesítené a változásokat. A kalózpárti miniszterek mellett távozik a kabinetből Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter is, aki az új Európai Bizottság egyik biztosaként Brüsszelben fogja képviselni a következő években Csehországot.

A távozó Síkela helyére pártja, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) Lukás Vlceket jelölte. „Célom, hogy két héten belül stabil és működőképes legyen a cseh kormány” – szögezte le Petr Fiala hétfőn este Prágában.

Kiemelt kép: Petr Pavel (Fotó: EPA/Toms Kalnins)

Ajánljuk még