Aktuális

Szabadságvesztést indítványoz az ügyészség a kisfiút felrúgó karateedzővel szemben

Magyar egyházi delegáció is részt vesz a Vatikánban kezdődő püspöki tanácskozáson

A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyar Görögkatolikus Egyház képviselője is részt vesz az október 27-ig tartó püspöki szinóduson, amely a Ferenc pápa vezette imavirrasztással kezdődik a Szent Péter-bazilikában kedd este.

A Ferenc pápa vezette imavirrasztást a bűnök bocsánatért tartják. A visszaélések, a háborúk és a migrációval szembeni közöny áldozataiért imádkoznak, és három érintett személy tanúvallomását is meghallgatják.

A Szent Péter-bazilikában este hat órakor kezdődő virrasztás a teremtett világ, a kontinensek őslakosai, a nők, a családok, a fiatalok, a szegények ellen elkövetett bűnök bocsánatáért is szól. Az egyházfő szerda délelőtt a Szent Péter téren mutat be misét, amely a püspöki tanácskozás hivatalos megnyitójának számít.

Több mint 360 egyházi és világi résztvevő érkezett a Vatikánba a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlése második ülésszakára, amely október 27-ig tart.

A találkozó a tavaly októberben megtartott első ülésszak folytatásának számít, amelynek témája a katolikus egyház szinodális jellege volt, annak három pillére a közösség, a részvétel és a küldetés széles kérdéskörének megvizsgálásával.

A téma összetettsége indokolta, hogy a szinódus munkája tavaly után az idén is folytatódjon. A majdnem egy hónapos találkozón a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök képviseli, a keleti katolikus egyházak részéről a Magyar Görögkatolikus Egyházat hivatalból Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita képviseli.

A résztvevők között van Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a Romániai Püspöki Konferencia, Német László belgrádi metropolita érsek a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia képviselője.

A pápa által kinevezett tagként idén is részt vesz a szinóduson Pál József Csaba temesvári püspök, valamint a szakértők között jelen lesz Csiszár Klára Antónia pasztorálteológus, a Linzi Katolikus Egyetem rektorhelyettese és Teológiai Karának dékánja, továbbá Szabó Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének elnöke.

A szinóduson részt vesz két kínai püspök, képviseltetik magukat más egyházak és közösségek, és a résztvevők között 33 szerzetesrendi és világi nő is szerepel, akik tavaly óta szavazati joggal bírnak.

A szinódus újdonságának számít a kedd esti imavirrasztás, valamint az is, hogy négy teológiai-lelkipásztori fórum a közönség és a sajtó előtt is nyitott lesz.

Timothy Radcliffe dominikánus teológus a szinódust megelőző keddi lelkigyakorlat vezetőjeként kijelentette, a püspöki találkozó „nem kompromisszumokat keres, és nem is az egyház szolgálatát bírálókat akarja kritizálni: azért vagyunk itt, hogy egymástól tanuljunk”.

Elmondta, a tavalyi szinódusra azzal a meggyőződéssel érkezett, hogy az egyházon belüli konzervatív és progresszív erők közötti „elmérgesedett szembenállás” megoldása képez kihívást, de rájött, hogy ennél is nagyobb kihívást képvisel annak a kérdésnek a megválaszolása, miként tudja az egyház átölelni világunk számos különböző kultúráját.

Kiemelt kép: Ferenc pápa (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami)

Ajánljuk még