Aktuális

Szabadságvesztést indítványoz az ügyészség a kisfiút felrúgó karateedzővel szemben

Kilenc óra repülés után megérkeztek az utasok oda, ahonnan elindultak

Az American Airlines Dallasból induló járata öt órán át repült Szöul felé, majd hirtelen, mindenféle magyarázat nélkül visszafordult.

Az American Airlines egyik nemzetközi járatának utasai döbbenten vették észre, hogy ötórás repülőút után váratlanul visszafordultak mindenféle magyarázat nélkül. Az egyik utas, a 41 éves Jimin Lee telefonján rögzítette az esetet, és azt állította, hogy

a járat személyzete nem adott magyarázatot a váratlan fordulatra.

A nő szerint mindössze annyit közölt velük a személyzet, hogy a jobb oldali mosdók nem működnek.

„Az American Airlinesnak lenne mit tanulnia a hatékony kommunikációról”

– írta közösségi oldalán a nő, aki szerint nem volt megfelelő az utasok tájékoztatása.

A légitársaság hivatalos nyilatkozatában kifejtette, hogy

karbantartási problémák miatt tértek vissza a Texas állambeli Dallasba, és egyúttal elnézést kért a kellemetlenségekért.

A légitársaság a visszatérés után szállást biztosított a dallasi repülőtér közelében az utasoknak, akik másnap pótgéppel jutottak el Dél-Koreába.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/EFE/Orlando Barría)

Ajánljuk még