Fontos

Zelenszkij szerint nagy kihívást jelentő helyzet alakult ki a fronton

Az UNRWA-vezető tagadja, hogy tudta volna, alkalmazottjaik egyike a Hamász egyik libanoni parancsnoka volt

Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének (UNWRA) vezetője hétfőn tagadta, hogy tudomása lett volna arról, hogy felfüggesztett alkalmazottjaik egyike, Fateh Serif Abu al-Amin a Hamász palesztin terrorszervezet egyik parancsnoka volt Libanonban.

A Hamász közlése szerint Abu al-Aminnal és családjával izraeli légicsapás végzett Libanon déli részén. A férfit márciusban függesztették fel állásából az ENSZ-szervezetnél, miután politikai nézeteit illetően kételyek merültek fel.

Lazzarini genfi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy soha nem hallotta a parancsnok kifejezést korábban a férfival összefüggésben. „Ami világos Önök számára ma, az nem volt világos még tegnap” – szabadkozott az UNRWA vezetője.

A nap folyamán Lazzarini ENSZ-tagállamok képviselőivel tanácskozott Genfben,

és ezt követően azt mondta: felkérte a nemzetközi közösséget, hogy „szálljon szembe az ügynökség tekintélye elleni támadásokkal, valamint a Jeruzsálemben elfogadásra kerülő törvénytervezetekkel”.

Ezzel az izraeli parlament azon kezdeményezésére utalt, amely szerint terrorszervezetté nyilváníthatják az ENSZ-ügynökséget. Úgy fogalmazott, hogy egy ilyen lépés teljességgel szégyenletes lenne. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már évek óta követeli az UNRWA feloszlatását, arra hivatkozva, hogy az ügynökség Izrael ellen uszít.

Az UNRWA-t 1949-ben a palesztin menekültek megsegítésére hozták létre. Mintegy ötmillió palesztinról gondoskodik Ciszjordániában, valamint a Gázai övezetben, Jordániában, Libanonban és Szíriában. Iskolákat és egészségügyi intézményeket működtet, és élelmiszersegélyeket oszt a rászorulóknak.

Lazzarini szerint az ügynökség készleteiből származó sátrakat használtak fel Libanonban is arra, hogy a két hete tartó izraeli légicsapások elől otthonából elmenekült mintegy egymillió embert el tudják szállásolni.

Izrael az utóbbi két hétben intenzív légicsapásokat hajtott végre Libanon területén, megölve a Hezbollah síita fegyveres szervezet vezetőjét és több magas rangú parancsnokát is. A bombázásnak több mint ezer halálos áldozata volt. A Hezbollah azt ígéri, hogy szembeszáll Izraellel, ha csapatai behatolnak Libanon területére.

Hétfőn Libanonban tett látogatásán Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter felszólította Izraelt, hogy tartózkodjon a szárazföldi beavatkozástól. Hozzátette, hogy Párizs fokozza a libanoni hadsereg támogatását.

„Sürgetem Izraelt, hogy tartózkodjon mindenféle területi behatolástól, és szüntesse be a tüzet. Felszólítom a Hezbollahot, hogy tegye ugyanezt, és tartózkodjon minden olyan cselekedettől, amely nagy valószínűséggel további instabilitást okoz a térségben” – hangsúlyozta Barrot.

Az Air France francia légitársaság hétfőn azt jelentette be, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggeszti Párizs és Tel-Aviv, illetve Párizs és Bejrút közötti járatait október 8-ig.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a hétfői ankarai kormányülést követően kijelentette, hogy az ENSZ-közgyűlésnek egy 1950-ben elfogadott határozattal összhangban javasolnia kellene erő alkalmazását, amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem képes megfékezni Izrael támadásait a Gázai övezetben, illetve Libanonban.

Sürgette egyben az iszlám országokat, hogy tegyenek gazdasági, diplomáciai és politikai lépeseket Izraellel szemben, hogy ezzel tűzszünetre bírják. Hozzátette, hogy ők maguk is hamarosan izraeli támadások célpontjaivá válhatnak, ha nem sikerül mindezt hamarosan megfékezni.

Kiemelt kép: Philippe Lazzarini, a palesztin menekülteket segítő ENSZ-hivatal, az UNRWA főbiztosa (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi)

Ajánljuk még