Hírügynökségek idézték a misszió szóvivőjét, Andrea Tenentit, aki kijelentette: az izraeli hadsereg saját bejelentése szerint úgynevezett korlátozott műveleteket hajtott végre Libanonban, közvetlenül a Libanon és Izrael közötti demarkációs vonal mellett, de e pillanatig semmilyen behatolás nem történt még.
Az UNIFIL szerint Izrael előzőleg tájékoztatta az ENSZ békefenntartó erőit arról a szándékáról, hogy „korlátozott szárazföldi behatolást” hajt végre Libanonban.
A szervezet ugyanakkor felszólította a térségbeli szereplőket, hogy álljanak el azon szándékaiktól, amely miatt még súlyosabbá válna a konfliktus, és lássanak hozzá a feszültség csökkentéséhez. Megerősítette egyúttal, hogy a békefenntartók a veszélyes libanoni fejlemények ellenére helyükön maradnak.
Kapcsolódó tartalom
A dokumentum szerint „a Libanonba való bármilyen behatolás a libanoni szuverenitás és területi integritás megsértése, egyúttal az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2006-ban hozott, 1701-es határozatának megsértése”.
Liz Throssel, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője Genfben is óva intette Izraelt a szárazföldi behatolás minden lehetséges következményétől, egyebek között a civil lakosságra gyakorolt hatásától.
Mohammad Afif, a Hezbollah médiakapcsolati vezetője is azt állította kedd délelőtt, hogy izraeli szárazföldi erő még nem lépett be Libanonba, de ha így tenne, akkor a milícia kész felvenni vele a harcot.
Az 1701-es számú BT-határozat az Izrael és a Hezbollah között 2006 nyarán egy hónapig tartó háború után született meg. Felszólította a feleket arra, hogy vonuljanak ki Dél-Libanonból, ahol csak a libanoni reguláris hadsereg és az UNIFIL maradhat.
Kiemelt kép: A pusztítás nyomait dokumentálja egy férfi egy izraeli légicsapást követően Bejrút egyik déli elővárosában (Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar)