Aktuális

Hiába élesztették újra, elhunyt egy nő Újpest-központnál

Sztrájk bénítja meg kedden Belgium két fő repülőterét

Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törlik kedden, a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek által meghirdetett sztrájk miatt – közölték a repülőtereket üzemeltető társaságok hétfőn.

A zaventemi repülőtér a múlt hét végén, a charleroi-i pedig hétfőn délután erősítette meg, hogy „az utasok és a személyzet biztonsága érdekében” minden induló járatot törölnek.

A szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett sztrájk célja az is, hogy felhívja az Európai Unió figyelmét az „alapvető fontosságú munkát végző” alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

A tervek szerint e szektorok dolgozói kedden délben nemzetközi tüntetést tartanak Brüsszelben, az európai intézmények környékén. A demonstrációra felhívó szakszervezetek úgy vélik, hogy a közbeszerzésre vonatkozó uniós versenyszabályok a takarítók, a biztonsági őrök és a vendéglátóipari dolgozók munkakörülményeinek romlását eredményezték, ezért ezen szabályok megváltoztatását követelik.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még