Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát,
ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba.
Libanoni biztonsági források szerint legkevesebb négy ember meghalt az izraeli rakéta becsapódásában. A többemeletes ház, amelyben a Dzsamáa Iszlamíja lakása volt, a föld színével vált egyenlővé az AP hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója szerint. A szunnita iszlamista csoport szövetségese a síita Hezbollahnak, amely Izrael elleni támadásaival saját közlése szerint is a Gázai övezeti Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet támogatja.
Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) azt közölte, hogy három tagja meghalt a bejrút-belvárosi légicsapásban.
A Hamász pedig azt közölte, hogy az ország déli részén,
egy menekülttáborban egy izraeli légicsapásban meghalt libanoni részlegének vezetője, Fatah Saríf Abu al-Amin.
Az izraeli hadsereg közölte hétfőn, hogy egy szombati légicsapásban megölt egy újabb magas rangú Hezbollah-tisztségviselőt, Nabil Kaukot, a Központi Tanács helyettes vezetőjét.
A Hezbollah megerősítette Kauk halálát, amivel alig több mint egy hét alatt ő a hetedik magas rangú vezetője a szervezetnek, akit izraeli célzott támadással likvidált. Köztük vannak olyan alapító tagok is, akik évtizedekig elkerülték a halált vagy a letartóztatást.
Kauk a Hezbollah veterán tagja volt, már az 1980-as években is aktív, és az Izrael elleni 2006-os háborúban a Hezbollah katonai parancsnoka volt. Az Egyesült Államok 2020-ban szankciókat vezetett be ellene.
A Hezbollah korábban megerősítette, hogy
Ali Karaki, egy másik magas rangú parancsnok is meghalt abban a pénteki támadásban, amelyben a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah életét vesztette.
Az izraeli hadsereg immár csaknem két hete folytatja légitámadásait a Hezbollah ellen, nemcsak a libanoni főváros déli külterületein, de a szervezet más erődítményei ellen is szerte az országban.
A vasárnapi izraeli támadásokban a libanoni egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 105 ember halt meg. Izrael légicsapást mért például két szomszédos épületre, a dél-libanoni Szidóntól keletre. Ennek 32 halálos és 29 sebesült áldozata van. Az észak-libanoni Baalbek-Hermel kormányzóságban 21 ember halt meg vasárnap izraeli légitámadásban, további 47 pedig megsebesült.
Csaknem két hét alatt a Libanon nagy részén végrehajtott izraeli légicsapások hullámában immár több mint 1030 ember – köztük 156 nő és 87 gyermek – lelte halálát. Több százezer ember menekült el otthonából. A kormány becslései szerint mintegy 250 ezren vannak menedékhelyeken, három-négyszer ennyien pedig barátoknál vagy rokonoknál, illetve az utcán laknak.
Az izraeli légitámadások elől már mintegy százezer ember menekült Libanonból Szíriába, zömmel szíriaiak, akik a 2011-ben kitört polgárháború elől menekültek Libanonba – közölte hétfőn az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A libanoni hatóságok adatai szerint az izraeli légitámadások előtt másfél millió szíriai menekült élt az országban.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar)