Aktuális

Hiába élesztették újra, elhunyt egy nő Újpest-központnál

Irán nem vezényel harcosokat Libanonba vagy a Gázai övezetbe

Irán nem vezényel harcosokat Libanonba vagy a Gázai övezetbe az Izrael elleni háborúba, „a libanoni és a palesztin kormánynak megvan a kellő képessége és ereje arra, hogy felvegye a harcot az agresszív cionista rezsimmel, nincs ott szükség paramilitáris vagy önkéntes iráni erőkre” – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Nászir Kanani hozzátette, hogy Irán nem is kapott erre felkérést.

A szóvivő azzal fenyegette meg Izraelt, hogy „nem maradnak büntetlenek azok a bűncselekményei, amelyeket az iráni nép, az (Irán támogatását élvező) ellenállási erők, valamint az iráni civilek és katonák ellen követett el”.

Az izraeli hadsereg immár csaknem két hete intenzív légitámadásokat hajt végre a Hezbollah libanoni síita milícia ellen, nemcsak a libanoni főváros déli külterületein, de a szervezet más erődítményei ellen is szerte az országban. A légicsapások következtében hétfőre több mint 1030 ember, köztük a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah, valamint 156 nő és 87 gyermek lelte halálát.

Az iráni kormány közleménye szerint Maszúd Peszeskján államfő a Hezbollah teheráni képviseletére látogatott, hogy lerója kegyeletét Naszrallah emléke előtt. Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb politikai és vallási vezetője pedig kijelentette, hogy „Naszrallah halála nem volt hiábavaló”. Mohammed Reza Aref iráni első alelnök szombaton azt mondta, hogy a Hezbollah vezetőjének meggyilkolása „Izrael pusztulását” vonja majd maga után.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még