Aktuális

Izraeli csapások megölték a Hamász vezetőjét Libanonban

Az Egyesült Államokban több mint négyszázezer illegális bevándorló hollétéről nem tudnak a hatóságok

Az Egyesült Államok területén 425 ezer illegális bevándorló tartózkodik, akinek hollétéről a hatóságok nem tudnak – derült ki a bevándorlási hatóság hétvégén nyilvánosságra hozott összegzéséből.

Az illegális határátlépések megakadályozásáért is felelős Bevándorlási és Vámügyi Végrehajtó (Immigration and Custom Enforcement – ICE) egy republikánus kongresszusi képviselő, Tony Gonzales kezdeményezésére adta ki az adatokat, amelyek azt is tartalmazzák, hogy az országban jogalap nélkül tartózkodók között 222 ezer olyan személy is van, aki ellen bűncselekmény miatt eljárás van érvényben.

A 2024. júliusi adatokból az is kiderül, hogy

közülük például 62 ezer emberre testi sértés, 15 ezerre szexuális erőszak, 56 ezerre kábítószerhez kapcsolódó bűncselekmény, 13 ezerre emberölés, 14 ezerre pedig betörés miatt róttak ki korábban bírósági ítéletet.

A számok azokra a személyekre vonatkoznak, akik nincsenek a hatóság őrizetében, hanem az ország területén élnek, ugyanakkor kitoloncolásukról már döntés született. Az ICE azt is közölte, hogy 2023 májusa óta 900 ezer kitoloncolást sikerült végrehajtani. A kitoloncolásra váró, de a hatóságok számára nem ismert helyen tartózkodók száma jelenleg 7,4 millió, szemben a 2021 januári 3,7 millióval.

Az adatokat igénylő politikus úgy reagált, hogy, ami nyilvánosságra került, az „több, mint zavaró”.

Tony Gonzales szerint a számoknak ébresztőként kellene szolgálniuk a Biden-Harris adminisztráció számára.

Kamala Harris alelnök, demokrata elnökjelölt pénteken Arizona államban az amerikai-mexikói határnál járt, ahol a határőrizet megerősítésének szükségességéről beszélt, és a republikánusokat, valamint politikai ellenfelét, Donald Trumpot okolta azért, hogy a Kongresszus tavasszal nem tudott törvényt elfogadni a határbiztonság növeléséről.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még