Aktuális

A Hezbollah megerősítette, hogy Naszrallah meghalt egy izraeli légicsapásban

A Hezbollah megerősítette, hogy Naszrallah meghalt egy izraeli légicsapásban

Megölték Szájed Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét – erősítette meg szombaton az Irán támogatását élvező libanoni síita mozgalom, miután az izraeli hadsereg bejelentette, hogy előző nap egy bejrúti légicsapásban likvidálta Naszrallah sejket és a szervezet több más magasrangú parancsnokát

Közleményében a Hezbollah leszögezte, hogy folytatja Izrael elleni harcát „Gáza és Palesztina támogatására, valamint Libanon, illetve annak rendíthetetlen és tiszteletreméltó népe megvédelmezésére”. A szervezet nem közölte, hogy Naszrallah milyen körülmények között halt meg.

A pénteki légicsapásban egy libanoni biztonsági vezető szerint legalább 20 mély méter kráter keletkezett a déli Dahíja negyedben. Szombaton újabb légicsapások érték Dahíjét és Libanon más részeit is. A fővárosi kerület lakosai a központba vagy más negyedekbe menekültek.

Haszan Naszralláh sejket (b) és Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz névű különleges egységének parancsnokát ábrázoló képekkel tüntetők a teheráni Palesztina téren 2024. szeptember 28-án, miután az előző nap az izraeli hadsereg megölte Naszralláhot, a Hezbollah Irán-barát libanoni síita mozgalom vezetőjét. (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

A Hamász palesztin iszlamista szervezet elítélte „a barbár cionista agressziót és a lakóépületek elleni célzott támadást”. Leszögezték, hogy a Hezbollah-vezető halála csak tovább szítja az Izrael elleni harcot.

„A megszállók által elkövetett bűnök és a gyilkosság csak tovább növeli a palesztinai és a libanoni ellenállás eltökéltségét, valamint szilárd elhatározását, hogy minden erejükkel, bátorságukkal és büszkeségükkel a mártírok nyomdokaiba lépjenek (.), a győzelemig és a megszállás felszámolásáig folytassák az ellenállást

– olvasható a Hamász közleményében.

A szintén Irán támogatta Iszlám Dzsihád nevű palesztin szervezet közleményében leszögezte: ”Előbb vagy utóbb a libanoni és palesztinai ellenállási erők és szövetségeseik megfizettetik Izraellel bűnei árát, és megkóstoltatják vele a vereség ízét.„

Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke kifejezte részvétét a Hezbollahnak a vezetője, valamint a libanoni kormánynak és a testvéri libanoni népnek ”a kegyetlen izraeli agresszió„ hatására mártírhalált halt polgári áldozatok, valamint a palesztin és a libanoni nép elleni ”népirtó„ háború folytatódása miatt – olvasható a palesztin hatóság elnökségének közleményében.

Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője bírálta a ”szűk látókörű izraeli politikát„, és legyőzhetetlennek” nevezte a libanoni Hezbollahot. „A cionista bűnözőknek tudniuk kell, hogy képtelenek kárt okozni a Hezbollahnak mint az ellenállási front vezetőjének” – szögezte le közleményében Hamenei ajatolláh az IRNA állami hírügynökség szerint.

Hamenei hozzátette: az egész iszlám világ mostantól Libanon és a Hezbollah mellett fog állni, és folytatni fogja a harcát Izrael ellen. „A térségbeli ellenállás a Hezbollah mellett áll, és támogatja őt” – mondta.

Az iráni vezető, aki ötnapos gyászt rendelt el Naszrallah halála miatt, kijelentette, hogy halála nem marad megbosszulatlan.

Haszan Naszralláh sejket ábrázoló képekkel tüntetők a teheráni Palesztina téren (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Mohammed Reza Aref iráni első alelnök szombaton szintén hangsúlyozta, hogy a Hezbollah vezetőjének meggyilkolása „Izrael pusztulását” vonja maga után. Őt az ISNA hírügynökség idézte.

A jemeni húszi lázadók is gyászolják Naszrallahot, és kijelentették: az ellenállás nem törik meg.

A Hezbollah és a húszik egyaránt az iráni támogatással kiépült, Izrael és az Egyesült Államok közel-keleti befolyása ellen harcoló „Ellenállás tengelyének” részei. A húszik számos alkalommal támadták az Izraellel szövetséges államok hajóit a stratégiai fontosságú Bab el-Mandeb-szorosban és az Ádeni-öbölben november óta, a Gázában háborúzó palesztinok támogatása jegyében.

Ajánljuk még