Percről percre

Az árhullám csúcsa elhagyta éjjel az országot, innentől a teljes magyarországi szakaszon apadni fog a folyó – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Egy százalékra zuhant a liberálisok támogatottsága, borul a német kormánykoalíció?

| Szerző: Simon István
Német politikai elemzők szerint a szabaddemokraták (FDP) vezetőinek, elsősorban Christian Lindner pénzügyminiszternek, le kell vonniuk a konzekvenciákat a szeptemberben megtartott tartományi választások eredményének ismeretében, és távozniuk kell a szövetségi kormányból. A párt támogatottsága ugyanis három szövetségi tartományban is egy százalék körülire esett, miközben a parlamenti bejutási küszöb továbbra is öt százalék.

Szeptemberben három tartományi parlamenti választást tartottak Kelet-Németországban, a legutóbbit vasárnap Brandenburgban. A hagyományosan „szivárványtartományban” Olaf Scholz kancellár pártja a szociáldemokraták (SPD) szerezték meg a szavazatok többségét (30,87 százalék), megelőzve a jobboldali, bevándorlásellenes Alternatíva Németországért pártot (AfD, 29,61 százalék). A harmadik helyért a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és az újbaloldali Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) között alakult ki szoros versengés, ami csekély különbséggel az utóbbi javára dőlt el (12,00 kontra 13,32 százalék).

A német szövetségi pénzügyminisztert, Christian Lindnert is delegáló FDP Brandenburgban 0,8 százalékot tudott elérni vasárnap – ez a párt legrosszabb választási eredménye az elmúlt 12 évben. A liberálisok lefelé mutató pályája összhangban áll a hónap elején Türingiában elért 1,1 százalékkal, illetve a Szászországban megszerzett 0,9 százalékkal – összegez a Die Welt.

A Focus Online elemzése szerint a felére csökkent azoknak a szavazóknak a száma, akik az FDP-re voksolnának, ha most tartanák a választásokat Németországban.

„Az FDP elnöke, aki egykor visszavezette pártját a Bundestagba, most csapzott verébnek tűnik” – írta le a helyzetet a Focus kolumnistája,

aki aztán azt is részletezte, miért kell kilépnie a szabaddemokratáknak a német „jelzőlámpa-koalícióból”.

1.) Elpárolgott Scholz kancellár tekintélye

A kancellár már nem ad stabilitást a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és az FDP szövetségének. A belső meghittség, amely minden kormányfőt összeköt a minisztereivel, kialudt, és a kormány szövetségeseit is a „hideg halál” fenyegeti. A Scholz és Lindner közötti kezdeti barátság feszült munkakapcsolattá alakult át. Scholzra egyre nagyobb nyomás nehezedik az SPD balszárnya felől, akik meg akarják mutatni az FDP elnökének, hogyan kell ezt csinálni. Utóbbi viszont nem tehet engedményeket, tekintettel az egyre romló közvélemény-kutatási eredményekre. A magasabb adók és a növekvő államadósság vörös vonal Lindner számára, amelyet semmiképp sem léphet át.

2) Elfogyott a levegő a pénzügyminiszter körül

Christian Lindner számára nem maradt mozgástér ebben a koalícióban. A pénzügyminiszter korábban megakadályozta az államadóssági fékek kivezetését, és kifogta a szelet a zöldek vitorlájából, akik időről időre adóemelést követeltek. Európában egyedi módon határozott intézkedéseket tett Németország további eladósodásának megállítására.

Igazán mélyreható reformokhoz – mint a beígért átfogó adóreform, vagy a jóléti kiadások, köztük a nyugdíjak és a német állampolgároknak alanyi jogon járó Bürgergeld összegének csökkentése – azonban nem tudta megszerezni a másik két kormánypárt támogatását.

Ezzel az FDP-s pénzügyminiszter mozgástere kimerült – állapítja meg a Focus Online.

3) Az FDP volt a mérleg nyelve – de már nem az

A német „jelzőlámpa-koalíció” három éve alatt tisztán kirajzolódott, hogy a koalíciós megállapodáson kívül semmi sem köti össze a szabaddemokratákat és a zöldeket. Nincs például közös nevező az ország feszült gazdasági helyzetét, vagy a nagyvállalatok tervezett adóemelését illetően. Az SPD és a zöldek közösen olyan gazdasági rendszert állítottak fel, amely „kicsinálja” a kis- és középvállalkozásokat – fogalmaz a Focus. A két nagyobbik koalíciós párt, az SPD és a zöldek ugyanakkor folyamatosan bírálják az állam erőteljes beavatkozását a gazdasági folyamatokba.

4) Lindner csak előre menekülhet

Christian Lindnernek mostantól főként a pártjáról kell gondoskodnia, hogy a szabaddemokraták ne tűnjenek el a politika süllyesztőjében

– állapítja meg a Focus elemzője.

A liberális szavazók ugyanis kinyilvánították, hogy nem igazán kedvelik a Lindner-féle megszorításokon alapuló költségvetési politikát. Erre utal, hogy korábbi támogatói közül sokan ellene szavaztak a szeptemberi tartományi választásokon.

5) Újra kell gondolni a liberalizmust

A német pártok átalakulóban lévő erőviszonyai mellett a régi beidegződések, szövetségek már nem működnek. Jelen állás szerint a három éve ellenzékbe kényszerült CDU/CSU és az FDP korábbi koalíciója valószínűleg soha többé nem léphet koalícióra, a választók ugyanis már nem akarnak liberális gazdasági elveket társítani a konzervatív politizáláshoz. A Focus elemzője szerint a liberálisoknak „új szellemi kihívásokra” van szükségük ahhoz, hogy meglássák az új lehetőségeket, vagyis teljes újratervezés szükséges.

Nagy kérdés, hogy a három keletnémet tartományi választáson az AfD mellett szintén előretört újbaloldali formáció, a BSW szabadpiaci gazdaságfelfogása mennyire lehet vonzó az FDP számára. A liberálisoknak mostantól azt is mérlegelni kell, hogy lehet-e szövetséget kötni a CDU/CSU és az AfD alkotta jobboldali centrum mellett.

Kiemelt kép: Christian Lindner pénzügyminiszter születésnapján köszönti Olaf Scholz német kancellárt a kormány 2023. június 14-i ülésén, a berlini kancellári hivatalban (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Ajánljuk még