A Nottinghami Egyetemen felülvizsgálták az „angolszász” kifejezést – számolt be a The Telegraph című brit lap. „A tanterv dekolonizálása érdekében a professzorok
átnevezték a „Viking és angolszász tanulmányok” mesterkurzust
„Viking és kora középkori angol tanulmányokra” – közölte a Fox News a The Telegraph cikkét ismertetve.
A nácizmus és a vikingek
A programon belül a „Kutatási módszerek a viking és angolszász tanulmányokban” című modulból ugyancsak eltávolították az „angolszász” kifejezést, a helyébe szintén a „kora középkori angol” került.
„Az egyetem azt is közölte, hogy »problematizálni igyekszik a viking kifejezést« a tananyagban” – fűzi hozzá a The Telegraph, megjegyezve, hogy a kifejezést a „faj, birodalom, nácizmus” jelentéstartalom okán, másrészt a
„az északi kulturális és mitológiai kapcsolatai miatti” aggodalmak kapcsán
törlik a tananyagokból. Az indoklásból nem derül ki, miért ártalmas „az északi mitológiával való kapcsolat”.
A Nottinghami Egyetem honlapjának terjedelmes magyarázata hangsúlyozza a „tananyag dekolonizációját az angoltudományok területén”, szól a „fekete közösségek” szerepének kihangsúlyozására irányuló erőfeszítésekről és „a nacionalista diskurzusok problematizálásáról, amelyek a fehér, angolul beszélő állampolgárokat privilegizálják az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban”.
Nincs olyan, hogy ír és skót
A Telegraph beszámolója szerint
„ez a lépés a BLM mozgalom tüntetései nyomán tett ígéretet követi,
miszerint dekolonizálják a tantervet”. Ez a kifejezés a nyugat-központú anyagtól való eltávolodást és a „fehér hangok dominanciájának megszüntetését” jelenti az akadémiai életben. A Nottinghami Egyetem csak egy azon brit felsőoktatási intézmény közül, amelyek felszámolja az „angolszász népek” kifejezést; céljuk, hogy „az etnikailag angolok körében” világszerte fellépjenek „a nacionalizmus ellen”.
A Cambridge angolszász, északi és kelta tanulmányok tanszéke állítólag azon is dolgozott, hogy „lerombolja a nacionalizmus mítoszainak alapjait”, és nemcsak azt állította, hogy az angolszászok nem léteztek különálló etnikai csoportként, hanem azt is, hogy nincsenek „összefüggő” skót, ír és walesi etnikai identitások sem.
Indiai-amerikai feminista helyettesíti Platónt
Az oktatás dekolonizációjára irányuló erőfeszítések több tantárgyat is érintettek, köztük a filozófiát: a Londoni SOAS Egyetem – korábbi Keleti és Afrikai Tanulmányok Iskolája – a klasszikus görög gondolkodókat, például Platónt és Arisztotelészt is háttérbe szorította olyan „újkori gondolkodók” javára, mint egy indiai-amerikai feminista, egy
nigériai „gender-teoretikus” és egy japán zen-szakértő.
Multikulturális matematika
Miután az Egyesült Királyságban már 2022-ben beemelték a szélsőséges propagandaanyagokból álló „kritikai fajelmélet” tárgyat a diplomaszerzéshez „ajánlott kurzusok” közé, újabban a számítástechnika oktatás keretein belül is kurzusokat tartanak a gyarmatosításról.
Ezek a képzések azzal foglalkoznak,
„hogyan ismétlődnek és erősödnek meg a gyarmati értékek megosztottságai és hierarchiái a számítástechnikai tárgyon belül”.
Szintén „feladatot kap” a matematika oktatása is, amelynek a „a matematika multikulturális és dekolonizált szemléletét kell bemutatnia”.
Kiemelt kép: Black Lives Matter aktivisták gyülekeznek a Trafalgar téren 2020. június 13-án Londonban. (Fotó: Dan Kitwood/Getty Images)