Aktuális

Ingyenes Árvízvonal: 06 80 204 240

Egy 14 éves diák lövöldözött a georgiai középiskolánál, négy ember meghalt

Egy diák nyitott tüzet társaira és tanáraira egy Georgia állambeli középiskolánál szerdán, a lövöldözésben négyen meghaltak, legkevesebb kilenc ember megsebesült – közölték a hatóságok.

Georgia állam nyomozó irodája a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy az iskola tanulója, a 14 éves Colt Gray volt a támadó, akit őrizetbe vettek az Atlantától 80 kilométerre fekvő Winden városban, az Appalachee High School épületénél.

Négyen meghaltak és kilencen megsebesültek, amikor a georgiai Winderben található középiskolánál lövöldözni kezdett az iskola 14 éves tanulója (Fotó: EPA/ERIK S. LESSER)

Az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem közölték, annyit tudni, hogy két diák és két felnőtt van köztük. A sebesülteket kórházba vitték. A helyi rendőrhatóság arról számolt be, hogy az iskola biztonságáért felelős rendőr az első lövések eldördülését követően néhány percen belül a helyszínen volt, és megadásra kényszerítette a támadót.

Jud Smith, Barrow megye rendőri vezetője elmondta, hogy „a lövöldöző gyorsan tisztába jött azzal, hogy amennyiben nem adja meg magát, a rendőrtiszt által leadott lövés végez vele”. Chris Hosey, Georgia nyomozó irodájának igazgatója úgy nyilatkozott, hogy intenzív nyomozás zajlik a bizonyítékok összegyűjtésével és meghallgatásokkal annak érdekében, hogy az erőszakos cselekmény indítékát kiderítsék.

Virágokkal emlékeznek az Apalachee Középiskola diákjai a lövöldözésben elhunytakra a georgiai Winderben (Fotó: EPA/ERIK S. LESSER)

A hírre az elnöki hivatal, a Fehér Ház is együttérzését fejezte ki az áldozatokkal és hozzátartozóikkal. Joe Biden elnök közleményt adott ki, amelyben ismét felhívta a figyelmet a lőfegyverek tilalmának fontosságára, és az esetet egy újabb értelmetlen fegyveres erőszaknak nevezte. Kamala Harris alelnök, és demokrata elnökjelölt New Hampshire államban egy kampányeseményen értelmetlen tragédiának nevezte a történteket, amelyek sorozatát meg kell állítani.

Donald Trump republikánus elnökjelölt közösségi oldalán tragikusnak nevezte a történteket, a lövöldözőt „egy beteg és megbomlott szörnyetegnek” nevezte.

Brian Kemp, Georgia állam kormányzója közölte, hogy minden irodája együttműködik a helyi hatóságokkal a vizsgálatban, valamint úgy fogalmazott, hogy „ami történt attól retteg minden szülő, Georgia államban pedig ezen az estén a történtek miatt is szorosabban ölelik meg gyermekeiket”. Az AP hírügynökség és a bostoni egyetem közös adatbázisa szerint tavaly 42 súlyos lövöldözésében 217-en haltak meg az Egyesült Államokban.

Kiemelt kép: A lövöldözés helyszíne a Georgia állambeli Atlantában az Egyesült Államokban, 2024. szeptember 4-én. (Fotó: EPA/ERIK S. LESSER)

Ajánljuk még