Aktuális

Amerikai külügyminisztérium: Izrael korlátozott katonai műveleteket hajt végre Libanon területén

A kínai elnök pénzügyi támogatást és többpontos együttműködési akciótervet ígér az afrikai országoknak

Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön ígéretet tett arra, hogy Kína a következő három évben mintegy 50 milliárd dollár pénzügyi támogatást nyújt Afrikának, és a globális dél fejlődő országainak modernizációja érdekében tíz együttműködési intézkedést hajtana végre – jelentette a kínai állami média.

A pekingi Nép Nagy Csarnokában megrendezett Kína-Afrika együttműködési fórum megnyitó ünnepségén mondott beszédében Hszi javaslatot tett Kína és a vele diplomáciai kapcsolatban álló afrikai országok közötti kétoldalú kapcsolatainak stratégiai partnerséggé való minősítésére. Ennek okán a kínai vezető a 2018-as csúcstalálkozón ígért 60 milliárd dolláros finanszírozás kiterjesztését ígérte a fórumon résztvevő 53 afrikai ország résztvevőinek, akikkel várhatóan a Hszi által kezdeményezett Egy övezet, egy út globális infrastrukturális program keretében megvalósuló projektekről is tárgyalnak.

„Kína kész elmélyíteni az együttműködést Afrikával az ipar, a mezőgazdaság, az infrastruktúra, a kereskedelem és a beruházások terén”

– mondta Hszi beszédében, hozzátéve, hogy a harminc infrastrukturális projekt mellett, Kína további harminc, tiszta energiával kapcsolatos projektet indítana. Ezen kívül azt is kijelentette, hogy Kína készen áll tíz együttműködési akcióterv végrehajtására a modernizáció közös előmozdítása érdekében, továbbá felajánlotta Peking segítségét a nukleáris technológia és az iparosításban fennálló energiahiány leküzdésére is.

Hszi szerint Peking a jövőben tovább nyitja piacát az afrikai gazdaságok előtt, és vámmentességet biztosítana a Kínával diplomáciai kapcsolatban álló szegényebb afrikai országoknak.

A háromévente megrendezett Kína-Afrika együttműködési fórumot először 2000-ben indították el a felek közötti kereskedelem és befektetések fellendítése érdekében. A fórum megalakulása óta Kína jelentős szereplővé vált Afrikában: vállalatai nagy összegeket fektetnek be a bányászatba a kínai ipar számára szükséges erőforrásokért, fejlesztési bankjai pedig hiteleket nyújtanak az afrikai vasútvonalak és más infrastruktúra kiépítéséhez.

Kiemelt kép: Hszi Csin-ping kínai elnök. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még