A találkozó kilencven percig tartott. Közleményt egyelőre egyik fél sem adott ki. Római kormányforrások szerint az európai politika legjelentősebb kérdései szerepeltek a találkozó napirendjén.
Az olasz kormány egyelőre nem nevezte meg, kit jelöl uniós biztosnak az ismét Ursula von der Leyen vezetésével felálló Európai Bizottságba. Giorgia Meloni várhatóan Raffaele Fitto jelenlegi EU-ügyi minisztert nevezi majd meg, aki a koronavírus-járvány után Rómának ítélt több mint kétszázmilliárd eurós gazdasági helyreállítási csomag felhasználásáért is felelős.
A Melonival folytatott megbeszélés előtt Weber Fittóval találkozott, majd az újságíróknak csak annyit mondott, hogy Raffaele Fittóval minden találkozó jól sikerül. Weber szerda este Antonio Tajani külügyminiszterrel, az EPP-hez tartozó Hajrá, Olaszország! (FI) vezetőjével találkozott.
Korábbi nyilatkozatok szerint a Meloni-kormány „megfelelő” súlyú portfóliót szeretne az olasz biztosnak, valamint a bizottság egyik alelnöki posztját, mégpedig olyat, amellyel végrehajtó hatalom is jár.
Kiemelt kép: Giorgia Meloni olasz kormányfő (Fotó: MTI/EPA/Olasz miniszterelnöki hivatal sajtóirodája/Filippo Attili)