Aktuális

Ingyenes Árvízvonal: 06 80 204 240

A lengyel elnök megvétózta a törvényt, amely feloszlatná az orosz befolyást vizsgáló, tavaly létrehozott bizottságot

Andrzej Duda lengyel elnök megvétózta azt a törvényt, amely feloszlatná az orosz befolyást vizsgáló, tavaly létrehozott bizottságot – közölte pénteken a varsói államfői hivatal.

A testületet a Jog és Igazságosság (PiS) vezette előző kormány egy tavaly áprilisi jogszabállyal hozta létre annak felderítésére, hogy Oroszországnak milyen befolyása volt Lengyelországban 2007 és 2022 között.

A parlament most július végén fogadta el a jogszabályt érvénytelenítő törvényt. A bizottság tagjait azonban a szejm már a kormányváltást eredményező tavaly októberi parlamenti választások után felmentette.

Ezzel párhuzamosan Donald Tusk új kormányfő most májusban rendeletet adott ki egy másik vizsgálóbizottság létrehozásáról, amelynek feladata azt vizsgálni, hogy Oroszországnak és Fehéroroszországnak milyen befolyása volt Lengyelországban egészen 2004 óta.

Duda a vétója részletes indoklásában kiemelte: jelenleg minden belpolitikai erő egyetért abban, hogy Lengyelországban „ténylegesen létezik orosz és fehérorosz befolyás”.

Ennek felderítéséről „nyílt, átlátható és tisztességes vitát” kell folytatnia minden politikai erőnek – hangsúlyozta.

Kifogásolta egyebek között, hogy a megvétózott törvényben konkrét érvelés nélkül alkotmánysértőnek nevezték a PiS kormányzása idején kinevezett, régi vizsgálóbizottságot. Bírálta továbbá, hogy a régi bizottság jogi lépéseit a törvény érvénytelennek minősítette.

A PiS-kormány idején működő bizottság kezdeményezhette a „gyaníthatóan orosz befolyás alatt hozott” intézkedések felfüggesztését, a mögöttük álló lengyel tisztségviselőkről pedig megállapíthatta, hogy náluk „hiányoznak a szükséges garanciák ahhoz, hogy megfelelően végezzék közérdekű tevékenységüket”. A bizottságnak ez az utóbbi megállapítása megtámadható volt bíróságon.

A régi bizottság tavaly novemberben, felmentése napján ismertette első, részleges jelentését. Ebben bírálta a lengyel katonai elhárítás (SKW) és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) között 2013-ban megkötött együttműködési megállapodást, Donald Tuskot pedig – aki 2007 és 2014 között is miniszterelnök volt – összefüggésbe hozta az SKW-nál feltárt szabálytalanságokkal.

Duda vétóját azzal is indokolta, hogy a kormányfői rendelet által létrehozott új bizottság „teljesen alá van rendelve” a miniszterelnöknek, pedig az orosz és a fehérorosz befolyás vizsgálata annyira súlyos ügy, hogy nem lehet a politikai színtérnek csak az egyik oldalára bízni

– hangsúlyozta.

Az új vizsgálóbizottság első jelentésének bemutatását Tusk kedden október 29-re ígérte.

Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház utasíthatja el, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ekkora többsége.

Ajánljuk még