A tudósítás szerint a fiú – aki egy családi kiránduláson vett részt – a fotó készítése közben megcsúszott a folyó melletti sziklán, majd egyensúlyát vesztve a mélybe zuhant. A folyó magával sodorta, majd a teste nem sokkal távolabb egy szikla alá szorult.
A területileg illetékes megyei rendőrfőnök a portálnak elmondta, hogy a folyó erős sodrása miatt, és azért, mert
törzse és egyik lába a szikla alá szorult, csak két óra elteltével sikerült felszínre hoznia a szerencsétlenül járt gyermeket egy hegyimentőcsapatnak.
Kapcsolódó tartalom
A fiút sem a helyszínen, sem a legközelebbi – haukelandi – kórházban nem tudták újraéleszteni. A szerencsétlenség körülményeinek vizsgálata folyamatban van. Három szemtanúja lehetett a tragédiának, de még nem tudni, hogy rögzítették-e az eseményeket mobiltelefonjukon. A szülőket sem tudták még kihallgatni, mert sokkot kaptak és a történtek óta kórházban vannak.
A kiemelt kép illusztráció. A képen: a 2011. július 22-i norvégiai terrortámadás túlélői és hozzátartozóik rendőrök és egészségügyi dolgozók kíséretében Utoya szigetén (Fotó: MTI/EPA/Cornelius Poppe)