A támadások miatt szinte egész éjszaka légiriadó volt az ukrán fővárosban, ahol a légvédelem ukrán jelentések szerint két hullámban az összes, több mint 40 drónt megsemmisítette.
Az ukrán légierő közölte, hogy a dél-ukrajnai Dnyipro régió felett hat, Mikolajiv régió felett pedig további négy drónt semmisítettek meg, illetve az éjszakai támadásokban részt vevő 89 drónt kivétel nélkül sikerült lelőniük. Hozzátették: egy Ch-59 típusú manőverező robotrepülőgépet is megsemmisítettek.
Ez volt „az egyik legmasszívabb Ukrajna ellen harci drónokkal intézett támadás az egész háború alatt” – írta Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. „A jelen pillanatban az operatív jelentés szerint nincsenek áldozatok, sem károk Kijevben” – közölte.
Kapcsolódó tartalom
Elmondta, hogy helyi idő szerint kedden 23.00 órától (közép-európai idő: 22.00) Kijev, valamint Ukrajna központi és keleti területein légiriadót rendeltek el. Popko szerint a légvédelem az éjszaka folyamán több alkalommal is akcióba lépett, és elhárította a Kijev felé tartó drónokat. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere szerint a támadások több irányból is érkeztek.
Orosz hírügynökségek katonai forrásokra hivatkozva ukrán katonai repülőterek és raktárak ellen intézett támadásokról tettek jelentést. Emellett beszámoltak Ukrajnából orosz területre indított 19 drón lelövéséről is.
A kiemelt kép illusztráció.