Ha béke van, minden van! — Régi bölcsesség, hogy a kereskedelem és a gazdaság békeidőben prosperál, így azt gondolhatnánk, hogy a világgazdaság három fő pólusa közül az a kettő, amelyik jóléte nagyban függ a külkereskedelemtől, a mihamarabbi békében érdekelt. Az export az USA GDP-jében kisebb szerepet játszik (10%), mint az EU (17%), Németország, 39% és Kína  (20%) esetében, így az ukrajnai háború kapcsán azt várnánk, hogy az EU és Kína jobban érdekelt a mihamarabbi békében, mint a háborút a tőkepiaci hitelkihelyezések által finanszírozó és hadianyaggal ellátó Amerika.

A valóság sajnos más képet fest, aminek megértéséhez nem kell messzire visszamennünk az időben, elég 2001-ig.

Kína a millennium idején csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), így az I. hidegháború utáni spontán globalizáció magasabb fokozatba kapcsolt. Innentől gyorsult fel a termelőszektor elvándorlása a nyugati ipari országokból Kínába és Délkelet-Ázsia többi országába, elindítva ennek a térségnek a modernizációja és felzárkózása, ami Japán 1945 utáni, illetve Tajvan, Dél-Korea és Singapore 1980-as évekbeli stratégiáját követte. Az elmúlt két évtizedben a magasan fejlett nyugati országok fejlődése lelassult, az egymást menetrendszerűen követő válságok csak tovább rontanak a helyzeten. Ázsia eközben fejlődött, igaz bőven volt honnan elrugaszkodni.

A spontán globalizáció időszakában termelődött profitot Kína a társadalmi modernizációra és az ipari-termelési bázis megújítására fordította, amivel el akarták kerülni a közgazdászok által “közepes fejlettség csapdájának” nevezett jelenséget, amely egy helyzeti előnyre (például az olcsó munkaerőre, vagy energiára) épülő gazdaságszerkezetet nem állítja át időben új, magasabb hozzáadott értéket hozó termékek előállítására. Egy idő múlva a helyzeti előny elmúlik, vagy ahogy azt Kínában mondják: “Amikor jobban keresel, a kenyérre kérsz majd vajat is. Ha még jobban keresel, a vajra majd szalámit is fogsz kérni és később sajtot.”.

Kína napjainkra kimaxolta a közgazdaságtanban a “későn érkezők komparatív előnyének” nevezett helyzetet, így ők a mások által már kifejlesztett technológiából indultak ki, amire jó példa a német Transrapid mágnes vasút.

A német eredeti Shanghai-ban 430 km/h sebességgel suhan a belváros és a repülőtér között. Qingdao városában a kínai fejlesztésű mágnes vasút már 600 km/h sebességgel száguld. Az immáron exportnemzetté vált Kína a gépjárművek és berendezések terén exportbajnok, amivel főként a német pozíciókat veszélyezteti. Az USA a szolgáltatások exportjában világelső, ami leginkább a digitális technológiának és a pénzügyi közvetítésnek köszönhető.

A globalizáció spontán szakasza Obama elnöksége alatt tetőzött és Donald Trump volt az, aki a maga sajátos stílusával felgyorsította az ellenőrzött globalizációra való áttérést. Joe Biden elnöksége ezt a lappangó konfliktust kiélezte és a demokraták politikája csak kevés esélyt hagy a megegyezésre, amit jól mutat a kínai elektromos autók (Electric Vehicle, EV) példája: Trump 100% vámot vetne ki rájuk, aminek mértéke alku tárgya és ki tudja, lehet, hogy a kínai EV-gyártók Magyarország után Olaszországban és az USA-ban is építenek gyárat? A demokratáknál nincsen alkulehetőség, szerintük a kínai digitális eszközök és EV-k “nemzetbiztonsági kockázatot” jelentenek, mert a használat során gyűjtött adatok szerintük Kínában kötnek ki. Az amerikai TikTok betiltására Montana szövetségi államban indított per kimenetele jó indikátor lesz a későbbi vitáknál.

A világgazdaság két meghatározó pólusaként az EU és Kína egyszerre riválisok és egymásra utalt szereplők, ezértkét út áll előttük: A megkezdett együttműködés folytatása (konnektivitás), vagy a konfliktus (szankciók). Az eddigi együttműködésből a nyugati cégek húztak nagyobb hasznot, a Volkswagen például negyven évig(!!!) volt piacvezető Kínában, amíg a BYD tavaly le nem taszította a trónról. A nyugati cégek a mögöttünk hagyott évtizedekben busás hasznot húztak kínai piaci jelenlétükből, de az európai és amerikai alsó társadalmi rétegek is profitáltak abból, hogy a kínai tömegtermelés által előállított, megfizethető termékek megnyitották előttük a fogyasztói társadalom és a digitális világ kapuit.

A Nyugatnak most a zöld átállásnál lenne szüksége Kínára, amely a megújuló technológia terén is világelső (napelemek, EV-k, ritkaföldfémek), így a nagyívű klímapolitikai célok eléréséhez is szükség lenne a kínai termékekre és technológiára.

Az Európai Unió és Kína közötti átfogó beruházási megállapodás jó alap a kereskedelmi együttműködés folytatására, aminek átültetése az Európai Parlamentben elakadt. Mivel a kereskedelem és az export béke idején prosperál csak igazán, Orbán Viktor joggal veti fel azt, hogy az EU kezdjen magas szintű külpolitikai tárgyalásokba Kínával egy lehetséges békekonferencia módozatairól. A kínai elnöknek van egy 12 pontos béketerve, amit egy brazil-kínai békekezdeményezés is kiegészít. Kína már eddig is mérséklően hatott a háborús felekre, amikor például a nukleáris fenyegetéstől való tartózkodásra és tárgyalásokra intett.

Az EU és Kína békepárbeszéde jó alapot és keretet biztosítana a világgazdaság két pólusa közötti kereskedelmi kapcsolatok rendezésére is, ahol a feleknek ugyanúgy engedniük kell eddigi álláspontjukból, mint Oroszországnak és Ukrajnának a háborút lezáró fegyverszüneti és béketárgyalások megkezdése előtt. Gondoljunk csak bele: Ha Orbán Viktor békemissziója felmutatta a béke alternatíváját a nyugati szövetségi rendszeren belül,

akkor az EU és Kína esetleges közös békekezdeményezése milyen hatásokat váltana ki a háború ódiumát elszenvedő nemzetközi közösségen belül?

Kiemelt kép forrása: MTI