Örök igazság, hogy ha egy háborút nem sikerül már rögtön az elején megnyerni, akkor az évekre elhúzódik. Napóleon is azt remélte, hogy elég lesz a Grande Armée-nak bevonulni Oroszországba és I. Sándor cár máris behódol a francia császárnak és csatlakozik a kontinentális zárlathoz. A cár azonban nem jött el Napóleonhoz sem a Moszkva kapujának számító Szmolenszk bevételekor; sem a franciák várakozása szerint az orosz fősereget megsemmisítő borogyinói csata után, de még Moszkva elfoglalása után sem. Adolf Hitler is elszámolta magát 1941 nyarán amikor azt gondolta, hogy „Csak be kell rúgni az ajtót, és az egész korhadt építmény összeomlik.”. Egyesek szerint az aratás, mások szerint a balkáni hadjárat, megint mások szerint a Lengyelország 1939 szeptemberi felosztása után szovjet ellenőzes alatt álló területen zajló harcok vették el azt az időt a németektől, ami a nyári felszereléssel ellátott Wehrmacht-nak Moszkva elfoglalásához kellett volna.

Azt nem tudjuk, hogy Putyin elnök mennyire merített az orosz földön dúló korábbi háborúk tapasztalataiból amikor csapatait 2022. február 24-én Kijev elfoglalására küldte, ám az ukrán főváros meglepetésszerű elfoglalása akkor nem sikerült. Azóta a háború immáron harmadik évébe lépett és semmi jele annak, hogy a felek közül az egyik nyerésre állna; kifáradna; összeomlana, vagy egy olyan külső erő jelenne meg, amely mindkét háborús felet tárgyalóasztalhoz kényszeríti. Jelenleg minden érdemi globális játékos a háború folytatásában érdekelt, kivéve egyet, az Európai Uniót.

A Századvég Európa Projekt kutatása azt mutatja, hogy az európaiak az USA-t és Kínát látják a háború fő gazdasági nyertesének és az elhibázott brüsszeli szankciók hatását sokan az EU-ra nézve legalább olyan hátrányosnak látják, mint Oroszországra. A háború tehát gyengíti Európát és a vén kontinensen kívüli szereplőket erősíti.

Az már most látszik, hogy Oroszországot kevéssé gyengítik a szankciók, hiszen a lakossági ellátás fenntartása mellett már 2023 közepére-végére átállította gazdaságát hadi termelésre és a kivonuló nyugati cégek helyét a Globális Dél országaink cégei vették át, köztük számos kínai vállalat. Oroszország már most több lőszert gyárt, mint a Nyugat 2026-ban fog, és akkor az észak-koreai importot még nem is számoltuk.

A szankciós politika hívei azt mondják, hogy a hatás eléréséhez “több időre van szükség!” A kérdés csupán az, hogy ki bírja tovább lélegzettel? Az USA és az EU-tagországok többsége már most hitelből fedezi költségvetési kiadásait, ráadásul az elhúzódó háború és a tartósan magas infláció egyre több pénzt szív ki a gazdaságból. A Biden-adminisztráció rekordot döntött, amikor 14 hét alatt csillagászati ezermilliárd dollár hitelt vett fel, így az USA államadóssága már 35 ezer milliárd dollárnál tart. Az euró(adósság)zóna déli országai is hitelből evickélnek, ám a bizottság most behúzta a kéziféket, túlzottdeficit-eljárást helyezve kilátásba Francia- és Olaszország ellen is, mivel nem tudják, de nem is nagyon akarják költségvetési hiányukat az előírt 3% felé közelíteni. A GDP-arányosan 110% francia és 140% olasz államadósságnak az előírt 60% irányába való lefaragásáról már senki sem beszél.

A háború legnagyobb árát az ukránok fizetik, akiket az angolszász globalisták 2022 tavaszán jól bevittek az erdőbe. Akkor ugyanis megállapodhattak volna az oroszokkal, ám Boris Johnson kijevi útja után megmakacsolták magukat és azóta olyan előfeltételt szabtak a fegyverszüneti és béketárgyalásoknak, amelyek teljesülése a fronthelyzetet elnézve egyre valószínűtlenebb. Mivel Ukrajna csak külső támogatással tudja honvédő harcát vívni, bízik a Nyugat “Addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig szükséges!” ígéretében, ami mára az ”Azzal támogatjuk Ukrajnát, amivel lehetséges!” fordulatra módosult. A helyzetet jól mutatja, hogy a most átadott ötödik Patriot rendszert úgy kukázzák össze a támogató országok alkatrészeiből.

A háború elhúzódik és a háborúpárti uniós kormányok idén februárban újabb öt évre elkötelezték magukat annak finanszírozására, egyedül a magyar miniszterelnök mondott nemet az öt évre szóló 50 milliárd euró költségvetési és 20 milliárd euró hadikölcsönre, Magyarországnak így nem kell abba pénzt tennie. A magyar részt humanitárius és az illegális migráció visszaszorítását célzó projektekre fordítják, ezzel is alternatívát mutatva a nyugati szövetségi rendszeren belül.

Az EU után a NATO is öt évre előre elkötelezi magát a háború finanszírozása mellett, amire Jens Stoltenberg távozó főtitkár 200 milliárd eurót kért. A tagországok végül egy évre szavaztak meg 40 milliárd eurót, ami a 200 milliárd arányos része.

A háborúpárti kormányok tehát még (legalább) öt további háborús évvel számolnak, aminek két oka van: “Hivatalosan” be akarják biztosítani a háború finanszírozását arra az esetre, ha 2025-2029 között Donald Trump lesz az elnök és az USA kiszáll a háború költséginek fedezéséből. Egy másik okot abban a félelemben kell keresni, hogy esetleg Ukrajnának nem sikerül győznie és az elhúzódó háború miatt egyre több nyugati szövetséges országban választanak békepárti kormányt, vagy a nyugati közvélemény hamarabb fordul át, mint az orosz és menetközben “elolvad” a most még meglévő háborúpárti többség.

Azzal, hogy az EU öt évre előre vállalta a háború költségeit, egy biankó csekket adott a háborúpárti elitnek arra, hogy az európai adófizetők pénzét fegyverre és lőszerre, valamint a törleszthetetlen korábbi ukrán hitelek refinanszírozására költse. Brüsszel elköteleződése egy olyan időben történik, amikor az elhibázott szankciók és az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása miatt a nyugat-európai gazdasági modell alapjai kiestek, így már nincsen olcsó orosz vezetékes energia, az amerikai LNG-ért többet kell fizetni, így kisebb a profit.

Miközben a bevételi oldal csökken, a fegyver és lőszer, illetve az ezeket finanszírozó hitelek kamata egyre drágább lesz, az olló nyílik és a folyamatokat elnézve egyre gyorsabban fog nyílni.

Azzal, hogy Orbán Viktor nem szavazta meg az EU öt évre szóló hadikölcsönét, hazánk ismét egy alternatívát tudott állítani a nyugati fősodor elhibázott politikájával szemben. Mekkora lesz a meglepetés Brüsszelben, ha az amerikai választások után — annak kimenetelétől függetlenül — ismét egy olyan helyzet áll elő, hogy a Képviselőház ismét hosszú hónapokig vitázik a következő amerikai hadisegélyről, így az amerikai részt is az európaiak “lesznek kénytelenek” átvállalni.

Kiemelt kép: A német hadsereg Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackágyúja látható. (Fotó: EPA/Friedmann Vogel)