A kormányfő kifejtette, az eddigi, általában 2010-ben elkezdett és 2030-ig szóló szakpolitikai akcióterveket végigvisszük és befejezzük, ez azonban ezt egy hosszabb távon, akár évszázadokon át fennmaradó világrendszerváltáskor már nem lesz elegendő.
A magyar nagystratégia alapja a konnektivitás, amelyben nem engedjük magunkat bezárni a most kialakuló nyugati és keleti világgazdaság egyikébe sem, mindkettőben ott kell lennünk, emellett nem szállunk be a Kelet elleni háborúba, valamint a technikai és kereskedelmi blokkosodásba sem
– hangoztatta Orbán Viktor.
A miniszterelnök leszögezte, a stratégiában ugyanilyen fontos elv a gazdasági alapokon nyugvó szuverenitásvédelem is, ennek a gazdasági alapnak pedig a hazai nemzeti bajnokok, a versenyképes középvállalatok, a hazai piacra termelő cégek, illetve a kis- és közepes vállalkozások.
Hozzátette, a most meglévő magyar nagystratégia még „nyers és sprőd”, azaz nem emészthető és nem közérthető, kell még jó fél év, hogy ebbe az állapotba kerüljön.
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadást tart a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 27-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (takarásban). (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)











