Aktuális

Robbanás történt egy miskolci lakóházban

Orbán: A békemisszió Európa önálló politizálását sürgeti

A békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát – mondta a miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján arról beszélt, a Nyugat „szellemi magányba” került, mert eddig referenciaként, egyfajta világmérceként tekintett saját magára, mivel ő adta azokat az értékeket, például a liberális demokráciát és a zöld átállást, amelyeket a világnak el kellett fogadnia.

Ebben a helyzetben az elmúlt két évben 180 fokos fordulat történt, mert bár a Nyugat most is kiadta az utasítást, hogy a világ morális alapon foglaljon állást Oroszország ellen és a Nyugat mellett, ezzel szemben a valóság az, hogy lassan mindenki Oroszországot támogatja – fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette, az nem meglepő, hogy ezt teszi például Észak-Korea és Kína, de hozzájuk Irán, India és a NATO-tag Törökország is csatlakozott, mellettük pedig a muszlim világ egyaránt partnert lát Oroszországban.

Kiemelt kép: .Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadást tart a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 27-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Ajánljuk még