A tárcavezető holland kollégájával, Caspar Veldkamppal folytatott berlini találkozóján úgy fogalmazott: „túl komoly idők ezek kisded játékokhoz”.
Kijelentésének előzménye, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn leszögezte: a tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Budapest helyett – Németország, Spanyolország és Luxemburg kérése ellenére – inkább Brüsszelben tartják meg.
Borrell elmondta, hogy a döntést „szimbolikus következménynek” szánja a magyar miniszterelnök által a hónap elején kezdeményezett békemisszió miatt, amelynek során Orbán Viktor uniós partnereinek jóváhagyása nélkül utazott el Moszkvába, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett az ukrajnai helyzetről.
Baerbock kijelentette továbbá, hogy a kül-, a biztonság- és a védelempolitikában Josep Borrell, nem pedig Orbán Viktor képviseli az uniós elnökséget.
Szerinte nem meglepő, hogy a magyar kormányfő lépései „zavart keltettek”, és közölte: a maga részéről eleget tesz Borrell brüsszeli meghívásának.
Caspar Veldkamp a találkozón kijelentette, hogy Hollandia az EU egységének szolgálatát várja a magyar elnökségtől, illetve azt, hogy az ügyvitelben becsületes közvetítőként járjon el.
A holland külügyminiszter Orbán Viktor békemisszióját elhibázott lépésnek nevezte és hangsúlyozta: az agresszor Oroszország, az áldozat Ukrajna, és „nem lehet tárgyalni Ukrajnáról Ukrajna nélkül”.
Kapcsolódó tartalom
Mint mondta, ő is szívesen elfogadja Borrell meghívását a brüsszeli külügy- és védelmi miniszteri találkozóra, az informális tanácsüléseken való részvételről eseti alapon hoznak döntést.
A holland kormányfő, Dick Schoof már a múlt héten bejelentette, hogy elutasítja az általános bojkottot, és a holland kormány eseti alapon fog dönteni arról, hogy miniszterei részt vesznek-e a magyar uniós elnökség rendezvényein. Azt is hangsúlyozta: véleménye szerint Orbán Viktor világossá tette, hogy a bírált találkozók kétoldalú alapon szervezett tanácskozások voltak, útjain nem az EU-t képviselte.
Kiemelt kép: Annalena Baerbock német külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru)