Aktuális

Ingyenes Árvízvonal: 06 80 204 240

Nem támogatja a BLM Kamala Harris elnökjelöltségét

| Szerző: Udvardy Zoltán
„Nem diktatúrában élünk. A küldöttek nem oligarchák!” – így támadta a szélsőbaloldali Black Lives Matter mozgalom Kamala Harris nem hivatalos jelölését. A közvélemény-kutatások szerint a kedvező támogatottsággal induló alelnök, akinek jelölése súlyosan megosztja a Demokrata Pártot, nagy lendülettel vágott bele a választási kampány folytatásába, s a korábbi Biden-kampány támogatói most bőkezűen újranyitották a csapokat.

„A szabadság, az együttérzés és a jogállamiság országában akarunk élni, vagy a káosz, a félelem és a gyűlölet országában?” – ezt a kérdést tette fel a demokrata szimpatizánsok előtt Kamala Harris alelnök, aki

már kedden megtartotta első kampánybeszédét Milwaukee egyik külvárosának középiskolájában.

Azután, hogy Joe Biden amerikai elnök – egyelőre még nem személyesen, csak egy közismertté vált nyilatkozata útján tett bejelentéssel – az amerikai történelemben példátlanul rövid idővel a novemberi választások előtt, alig több mint száz nappal jelezte, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, az alelnök órákon belül megkezdte kampányát.

Meg sem várta

Harris még azt se várta meg, hogy Biden – akinek, mint orvosai kedden közölték, hirtelen negatív lett a koronavírustesztje, elmúltak a tünetei – szerdán visszatérjen Washingtonba, és megtegye televíziós nyilatkozatát, amelyben az elnökjelölti küzdelemből való visszalépéséről is tájékoztatást ad. Az újdonsült, nem hivatalos demokrata elnökjelölt beszédében számos ismert liberális prioritást sorolt fel a fegyverek ellenőrzéséről és az abortuszhoz való hozzáférésről, valamint a gyermekszegénységről, a szakszervezeti jogokról és a megfizethető egészségügyi ellátásról.

Harris a Milwaukee-ben tartott beszédében kiemelte kaliforniai főügyészként szerzett tapasztalatait. Korábban

a Politico is kiszivárogtatta ugyanis, hogy a szélsőbaloldalhoz sorolt politikus kampányát a „volt ügyész” kontra „bűnöző” koncepcióra építi fel Trumppal szemben.

„Mindenféle elkövetőt elfogtam” – mondta. „Ragadozókat, akik nőket bántalmaztak. Csalókat, akik becsapták a fogyasztókat.” „Ismerem Donald Trump típusát” – tette hozzá Harris. Válaszul a tömeg azt kiabálta: „Kamala! Kamala!” Amikor republikánus ellenfele neve szóba került, sok résztvevő azt skandálta, hogy zárják be, (ami a börtönbe! követelés megfelelője). Ugyanezt harsogták a politikai ellenfeleik bebörtönzését szívesen hangoztató demokraták, amikor a Trump 2016-ban Hillary Clinton ellen indult.

Kinyílnak a pénzcsapok

Harrist az Associated Press hírügynökség felmérése szerint demokrata részről 2688 demokrata küldött támogatta, ami jóval több, mint a jelöltté váláshoz szükséges 1976 fő. A Morning Consulting, mely online felmérési, kutatási technológiára specializálódott, megállapította, hogy

Donald Trump 47 százalékos támogatottsággal rendelkezik országosan Harris 45 százalékához képest, míg Biden hat százalékponttal volt lemaradva Trumptól egy korábbi közvélemény-kutatásban.

Az induló Harris-kampány elképesztő összeget, 100 millió dollár pluszbevételt hozott 24 óra alatt, miután Biden kilépett a választási küzdelemből.

Mindeközben több erőteljes ellenvélemény is elhangzott mind a kormányzati, mind a civil szférában, amely azt tükrözte: a demokrata és a republikánus táborban egyaránt számos ellenzője van Biden kikényszerített félreállításának, miközben Harrist többen is alkalmatlannak tartják az elnöki pozíció megcélzására.

„Gratulálok!”

John Fetterman pennsylvaniai szenátor például így fogalmazott Biden lecseréléséről:

„Egy becsületes embert, szerető apát és egy nagyszerű elnököt előbb löktek ki, mint egy olyan abszolút mocskot, amilyen Menendez. Gratulálok!”

Ismert: Bob Menendez demokrata szenátort júliusban találta bűnösnek az esküdtszék az ellene felhozott 16 vádpontban, amelyek többi között megvesztegetésről, zsarolásról, bűnszervezetről és hivatali hatalommal való visszaélésről szóltak. Az ügyészség szerint a demokrata politikus készpénzt és aranyrudakat fogadott el üzletemberektől, és az egyiptomi kormány ügynökeként lépett fel szenátusi pozícióját kihasználva. A szenátor jelezte, hogy augusztus 20-ig, a szenátori tiszteletdíj havi átutalásának napjáig még a testület tagja marad.

Az elfeledett Netanjahu

Össztűz zúdult Harrisra amiatt is, hogy a tervek szerint nem jelenik meg azon a csütörtöki találkozón, amelyen Joe Biden fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki hétfőn érkezett Washingtonba.

Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke keddi sajtótájékoztatóján Kamala Harrishez intézve szavait úgy fogalmazott,

nem fest jól, hogy a szabad világ vezetője akar lenni, de nem képes arra, hogy ott üljön a pódiumon, amikor az Egyesült Államok legfontosabb stratégiai szövetségesének vezetője van jelen

a teremben.

Támad a BLM

Más irányból, saját szavazótábora felől támadták meg Kamala Harris váratlan jelölését: mint keddi nyilatkozatukból kiderült, a szélsőbaloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalom ellenzi Kamala Harris alelnöknek a demokraták várható elnökjelöltjeként való beiktatását.

Felszólították a Demokrata Nemzeti Bizottságot, hogy hozzon létre egy olyan folyamatot, amely lehetővé teszi a nyilvánosság részvételét a jelölésben. A mozgalom ugyanis nem érzi elegendőnek a párt küldöttei általi és a választók által meg nem erősített jelölést. A BLM nyilatkozata szerint a demokraták a képmutatók pártja, amiért Harrist nyilvános szavazási eljárás nélkül „telepítették” a demokrata választók nyakába.

„Nem diktatúrában élünk. A küldöttek nem oligarchák!” – áll a Black Lives Matter nyilatkozatában.

Kiemelt kép: Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök nézik a tűzijátékot a Fehér Ház erkélyéről a július 4-én, a  függetlenség napján 2024. július 4-én Washingtonban (Fotó: Samuel Corum/Getty Images)

Ajánljuk még