A rendelet szerint a kijárási tilalom a legfelsőbb bíróságnak a tüntetéseket kiváltó, a kormányzati álláskvótákról szóló aznapi meghallgatásáig van érvényben, majd egy kétórás szünetet követően „bizonytalan ideig” folytatódik – jelentette a helyi média.
Az országban június eleje óta tartanak a tüntetések a kormányzati állások 30 százalékát a háborús veteránok rokonai számára fenntartó kvóta megszüntetését követelve. A több mint 170 milliós országban közel 32 millió fiatal munkanélküli vagy nem rendelkezik szakképzettséggel, és a tiltakozók szerint a kvótarendszer az országot 2009 óta vezető, 76 éves Vazed Haszina miniszterelnököt támogató csoportok rokonainak kedvez.
Haszina kormánya 2018-ban ugyan eltörölte a kvótarendszert, de egy bíróság a múlt hónapban visszaállította.
A bangladesi legfelsőbb Bíróság a kormány fellebbezését követően felfüggesztette a döntést, és az ügyben augusztus 7-re tervezett meghallgatást előre hozva, most vasárnap tárgyalta az ügyet.
Most hozott döntésével a grémium hatályon kívül helyezte a korábbi bírósági határozatot és eltörölte kormányzati állásokra vonatkozó, a tüntetéseket kiváltó kvóták nagy részét. Ennek értelmében a kormányzati pozíciók 93 százalékát a jelöltek ezentúl pusztán érdemeik, nem pedig a kormányzathoz fűződő rokoni kapcsolataik alapján tölthetik be.
A tüntetések erőszakos összecsapásokba torkolltak a tüntető diákok, valamint a rendőrök és ellentüntetők között, amelyekben kedd óta legkevesebb 114-en meghaltak, több százan pedig megsebesültek.
A bangladesi kormány pénteken katonai egységeket irányított Dakkába és a nagyobb városokba a polgári hatóságok megsegítésére.
Csütörtök óta Bangladesben felfüggesztették az internet- és SMS-szolgáltatást, az egyetemek és főiskolák már szerdától zárva tartanak.
Kiemelt kép: Katonák a bangladesi fővárosban, Dakkában elrendelt kijárási tilalom idején 2024. július 21-én. A bangladesi kormány meghosszabbította az eddig legalább 114 halálos áldozatot követelő erőszakos tüntetések miatt a főváros Dakkában és más városokban két napja elrendelt kijárási tilalmat (Fotó: MTI/EPA/Monirul Alam)