Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Joe Biden bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől

| Szerző: hirado.hu
Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – az amerikai elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be ezt a szándékát vasárnap.

Joe Biden az X közösségi oldalon közzétett levelében úgy fogalmazott: „Úgy hiszem, hogy a pártom és az ország legjobb érdeke azt szolgálja, hogy visszalépjek, és kizárólag kötelezettségeim teljesítésére fókuszáljak elnöki időszakom hátralévő idejében”.

Joe Biden egyben azt ígérte, hogy döntésének részleteit a jövő héten a nemzethez intézett beszédben fejti majd ki.

A demokrata párti elnök egy másik, a közösségi médiában közzétett üzenetben azt is közölte, hogy teljes mértékben támogatja Kamala Harris jelenlegi alelnök jelöltségét, valamint a republikánus elnökjelölt, Donald Trump legyőzése érdekében a Demokrata Párt egységét sürgette.

A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott.

Joe Bidenre június 27., a számára sikertelen televíziós elnökjelölti vita óta egyre nagyobb nyomás helyeződött pártja részéről, megválasztott kongresszusi tagok, valamint korábbi tisztségviselők és a Demokrata Párt anyagi támogatói felől, hogy lépjen vissza a jelöltségtől.

Az amerikai politikában évtizedek óta nem fordult elő, hogy hivatalban lévő elnök elállt az újraválasztási szándékától. Legutóbb, 1968-ben Lyndon Johnson volt az az elnök, aki bejelentette visszalépését.

Kiemelt kép: Joe Biden amerika elnök (Fotó: MTI/AP/Susan Walsh)

Ajánljuk még