Percről percre

Szombat reggel Vácon, Budapesten este tetőzik a Duna | A Szigetközt már elhagyta az ár – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Égő bárka Haiti partjainál: negyven ember halt meg a szerencsétlenségben

Legkevesebb 40 ember vesztette életét egy kigyulladt bárkán Haiti partjai előtt – közölte pénteken az ENSZ és a karibi szigetország bevándorlási hatósága.

A szerencsétlenség Haiti északi partvidékének közelében történt. A bárka szerdán hagyta el Labadee kikötőjét több mint 80 emberrel a fedélzetén a mintegy 240 kilométerre található Turks- és Caicos-szigetek irányába.

A Miami Herald című amerikai lap a haiti hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy a hajón lévők gyertyákat gyújtottak a fedélzeten egy szertartáshoz, hogy biztonságos útjuk legyen. Jean-Henry Petit, az észak-haiti polgári védelem vezetője szerint a rituálé során a fedélzeten tárolt üzemanyagtartályok kaptak lángra, illetve robbantak fel.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közlése szerint 41 embert a haiti parti őrség meg tudott menteni. A sorozatos természeti csapások sújtotta Haitin évtizedek óta ingatag a belpolitikai helyzet, amit tovább súlyosbítanak a bandák okozta erőszak és a gazdasági nehézségek.

Ajánljuk még