Mint mondta, 2024 első félévében mindössze 300 illegális bevándorlót tartóztattak fel Burgenland tartomány határán, míg 2022 első félévében számuk még 19 300 volt. Hangsúlyozta, közelebb kerültek „a zéró illegális bevándorlás” cél teljesüléséhez.
Karner szerint a mostani eredményeket a határon, illetve a határtérségben tartott ellenőrzésekkel, valamint a Szerbiával folytatott szoros együttműködéssel tudták elérni. Hozzátette, hogy pénteken fogja ismertetni a menedékkérőkre vonatkozó féléves adatokat.
Kiemelt kép: Gerhard Karner osztrák belügyminiszter (Fotó: MTI/Lehoczky Péter)