Korábban a norvég külügyminisztérium tisztviselői próbálták egyeztetni az izraeli látogatást, de az izraeli külügyminisztérium „halogatta” a választ kérésükre. Ekkor maga a külügyminiszter fordult izraeli kollégájához, aki nyíltan megtagadta kívánságát.
Espen Barth Eide már a múlt heti NATO-konferencián, a fogadáson megpróbálta megközelíteni Kacot, s azt mondta neki, hogy „számos témáról kell beszélnünk”. A közelben állók szerint Kac miniszter azt válaszolta, hogy „sok dolgot tettek velünk.”
Kac arra utalt, hogy Norvégia május végén bejelentette a palesztin állam elismerését. Korábban figyelmen kívül hagyta az iszlamista Hamász terrorszervezetnek az azóta tartó háborút kiváltó október 7-i mészárlását, nem volt hajlandó aláírni a Hamász elítélését. Oslo támogatta az Izrael ellen háborús bűnök vádjával indított hágai pert is, és nem hajlandó terrorszervezetnek nyilvánítani a Hamászt.
Jeruzsálem Palesztina elismerése után visszahívta konzultációra norvégiai nagykövetét, és egyelőre nincsenek jelei annak, hogy ismét állomáshelyére küldenék.
Eide Izrael beleegyezése nélkül a Palesztin Hatóságot sem keresheti fel – emlékeztett a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
Kiemelt kép: Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Sebastian Scheiner)