Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Szijjártó: A Trump elleni merénylettel a békepárti politikát próbálják megakadályozni

| Szerző: hirado.hu
A békepárti politikát megpróbálják megakadályozni, és a legbrutálisabb, legelképzelhetetlenebb eszközöket is hajlandók bevetni ennek érdekében, mint ahogy azt korábban a szlovák miniszterelnökkel, Robert Ficóval szemben is tették – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott telefoninterjújában.

„Sorsdöntő hatással ebben a tekintetben az amerikai elnökválasztás bírhat, hiszen ott eldőlhet, hogy az Egyesült Államok a jövőben folytatja-e a mostani háborúpárti politikáját, vagy lesz esély egy békepárti politika előtérbe kerülésének”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter a Donald Trump elleni merénylet kapcsán megjegyezte, a békepárti politikát megpróbálják megakadályozni, és a legbrutálisabb, legelképzelhetetlenebb eszközöket is hajlandók bevetni ennek érdekében, mint ahogy azt korábban a szlovák miniszterelnökkel, Robert Ficóval szemben is tették.

Tárgyalással, a diplomáciai csatornák újranyitásával, párbeszéddel sokkal nagyobb esély van a béketeremtésre

Szijjártó Péter szerint tárgyalással, a diplomáciai csatornák újranyitásával, párbeszéddel sokkal nagyobb esély van a béketeremtésre mint az eddigi fegyverszállításokra, szankciókra, a diplomácia megtagadására alapuló stratégia esetében – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint ma már azt mindenki beláthatja, hogy az elmúlt két és fél év európai, amerikai stratégiája nem működött, bár a nyugati politikusok erről nyíltan nem beszélhetnek, mert akkor a saját politikai stratégiájuk kudarcát ismernék be. Úgy vélte, álláspontjuk képtelen volt a béke irányába terelni a háborút, a szankciók „előbb lábfejen, majd térden, végül tüdőn lőtték az európai gazdaságot”, az európai-amerikai fegyverszállítmányok pedig nem változtatták meg a harctéri helyzetet, és nem vittek közelebb a háború lezárásához. A külügyminiszter kiemelte:

a csatatéren nincsen megoldás, azt máshol kell keresni, méghozzá a tárgyalóasztalnál, a diplomáciai csatornák megnyitásával.

Rendkívül fontosnak nevezte, hogy vissza kell adni a békéről szóló párbeszédnek a legitimitást, ugyanis azt egyes európai szereplők vitatják.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti megbeszélései kapcsán Szijjártó Péter leszögezte: ezt ma a magyar kormányfőn kívül egyetlen egy politikus sem tudta volna megcsinálni, főleg nem európai. Hozzáfűzte: gyakorlatilag a magyar miniszterelnökön kívül elfogytak azok az európai politikusok, akik mindenkivel beszélni tudnának, akit mindenhol fogadnának, akit mindenhol tárgyalópartnerként elfogadnának. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ma

Orbán Viktoron kívül Európában senki nincsen abban a helyzetben, hogy egy héten belül a kínai, az orosz, az ukrán, a török és a volt, valamint sokak szerint leendő amerikai elnökkel is megbeszélést folytasson.

Mint mondta, a két háborúzó félen kívül három olyan nagy szereplője van a világpolitikának, amely képes lehet a tűzszünet elérésére: a békepárti álláspontot képviselő Kína, az Egyesült Államok, ahol most „kampánykáosz” van, illetőleg az Európai Unió, amely eddig nem tett mást, mint az Egyesült Államok politikáját másolta. Ebből kettőnek, de inkább mindháromnak békepárti álláspontra kell helyezkednie, akkor van esély arra, hogy a háborús felek a béke és nem a további eszkaláció irányába képnek – mondta.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter (Fotó: Facebook/ Szijjártó Péter)

Ajánljuk még